Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Afrika kedvence a lemezjátszón

Újbuda   |   2017, december 13 - 14:33
Nyomtatóbarát változatSend by email

Bob Marley ugyan Jamaikán született, ám zenéje, üzenete Afrika kedvencévé tette a fiatalon elhunyt dalszerzőt, énekest. Kaya című albuma pörgött a B32 Galéria és Kultúrtérben, Sena értő tolmácsolásával.

A reggae, ska és rocksteady stílusok legnagyobb sztárja, Bob Marley töltötte meg a B32 nagytermét december 12-én. Már 18 évesen rögzítette első számait, és 25 évesen nemzetközileg is elismert reggae előadó volt, ám az igazi világsztárság az 1974-es Natty Dread albummal érte el. A terv az volt, hogy ez hangzik fel a B32-ben, már csak azért is, mert az Irie Maffiából ismert Sena egyik kedvenc lemeze is ez, amelyet - állítása szerint- gyerekkorában sokat hallgatott. Sajnos azonban nem sikerült megfelelő minőségű bakelit példányt találni belőle, így a néhány évvel későbbi Kaya szólalt meg a tökéletes minőségű hangtechnikán.

Sena elmondta, hogy Bob Marley nem tekinthető ugyan a reggae atyjának, és ő maga talán nem volt az a klasszikus zenei zseni. Hatása ennek ellenére óriási, előadóművészként nagy tömegeket mozgatott meg.  A Ghánában nevelkedett Sena gyerekkorában egész Afrika Marley lábai előtt hevert. Bár felénk elsősorban a rasztafári vallás követőjeként, és ezzel összefüggésben a marihuána fogyasztás propagálójaként ismert, számos harcos dalban szólalt fel a békéért, az afrikai nemzetek együttéléséért és jogaiért. Jellemző példa, hogy Zimbabwe állam megalakulását is egy Marley számmal ünnepelték, hiszen ő is kiállt Rodézia függetlenedése mellett.

A lemezjátszó sorozat 2017-es évada ezzel véget ért, január végén azonban visszatérhetnek a vájtfülűek a B32-be. A következő a Doors lesz, vendég Lovasi András.

bgy