Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Az irodalom hitvallás

Újbuda   |   2020, február 27 - 11:52
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hitvallása, hogy az irodalom világnézet. Az ő nevéhez fűződik az Újbudán 2010 óta működő Irodalmi Szalon. Tavaly novemberben a kerület kulturális nagykövete lett. Juhász Annával beszélgettünk elhivatottságról, célokról és a jövőbeli feladatokról.

A művészet nem mérhető számokban, ám egy hosszú évek óta működő irodalmi sorozatnál mégis felmerül a kérdés: lehet tudni pontosan, hány beszélgetés, fellépő volt eddig az Irodalmi Szalonban?

Eddig száznyolc estünk volt kilenc év alatt. Elsőként kezdtem el itt, Újbudán ilyen jellegű beszélgetéseket, és nagyon büszke vagyok rá, hogy még mindig, sőt, egyre inkább élénk érdeklődés és szeretet fogadja.

2019 novembere óta ön Újbuda kulturális nagykövete. Milyen tervei vannak, milyen feladatok elé néz?

Aki figyeli tavaly október óta a kerület kommunikációját, biztosan észrevette, hogy László Imre polgármester úr két területet emelt ki. A kultúrát és az egészségügyet. De ha valaki megnézi a kerület kultúráért felelős alpolgármesterének, Barabás Richárdnak a nyilatkozatait, szintén szembetűnő, hogy nagyon vehemens, izgalmas, erővel teli vezetés van most Újbudán. Olyan vezetők, akiknek fontos a kultúra fejlesztése és támogatása. Ezek a törekvések találkoztak össze, amikor megkaptam a felkérést, hogy legyek Újbuda kulturális nagykövete. Fontos dolognak tartom, hogy a kerület minden korosztályát meg tudjuk szólítani a kulturális programokkal. Bőven lesznek középiskolásoknak szánt irodalmi és kulturális rendezvények, de ugyanilyen lényeges számunkra az idősebb korosztály is, hiszen egy városrész lakossága, a társadalom több generációból áll. Nyilván nekem az irodalom a fő területem, ezen a téren rengeteg ötletem van. Tervezünk különböző könyves akciókat a Bartók Béla úton és a kerület főbb helyein. Az irodalom mellett nagyon erős a kerületben a képzőművészet is, ami egy izgalmas társterület ahhoz, hogy bemutassuk Újbuda kulturális értékeit, beleértve a színházművészetet és a zenét is, és megmutassuk azt a kort, amelyben élünk. Nagykövetként azt is kiemelt feladatnak tartom, hogy a város más pontjain, más kerületekben, vagy akár országszerte és külföldön is képviselhessem Újbudát. Tervezünk közös munkát a testvérvárosokkal is, már elindítottuk a levelezéseket, megkereséseket, hogy feltérképezzük, kikkel miként tudunk majd együttműködni. Emellett kaptam egy nagyon izgalmas felkérést a városrész vezetésétől, hogy a Bartók Béla úti B32 kulturális teret kicsit újítsuk meg, és színes programokkal, új branddel még több látogatót vonzzunk ide.

Milyen, még kiaknázatlan lehetőségeket lát a B32-ben?

Remek lokációról van szó, ahol most is fontos kiállításokat, színházi előadásokat rendeznek, de talán az utolsó lépés, az “utolsó csepp” még hiányzik ahhoz, hogy valódi nagyközönséggel teljen meg az intézmény. Negyedéves közös ötletelésen vagyunk túl, hogy pontosan meg tudjuk határozni, mi az a funkció, ami még hiányzik. Végül megszületett a döntés: amellett, hogy szeptembertől ideköltözik az Irodalmi Szalon és számos kulturális program, est, sorozat valósul meg a szervezésemben, egy új, irodalmi hagyományokat idéző, de modern kávéházzal is bővül a B32. Az elnevezés ötlete még októberben született meg, a brand, ami méltó lehet egy ilyen jellegű helyhez, ami képviselni tudja mindazt, amit szeretnénk: a női erőt, alkotást, izgalmat, a kerületet, és főként az irodalmat, művészetet. Azokban a hónapokban, amikor ezen gondolkodtam, feltűnt, hogy a legtöbb utcanév, helynév, mind-mind férfiakhoz kapcsolódik a kerületben. Hol vannak a nők? Hiszen lakott itt egy különleges hölgy az 1900-as években. Böhm Aranka. Ő egy különleges sorsú nő volt, pszichológus, művelt, sokpólusú, nagy érdeklődésű, maga körül mindig vihart kavaró asszony, Karinthy Frigyes felesége. De udvarolt neki több híres író is, például Ady Endre vagy Déry Tibor. Az ő személye által a századfordulón kulminálódott irodalmi élet – ami addig a pesti oldalhoz és főképp a New York Kávéházhoz volt köthető – áttelepült Pestről Budára. Ettől kezdve pedig egy nagyon mérvadó centrális magja az irodalomnak itt létezett és alkotott, a mi kerületünkben. Ez nagyban köszönhető Böhm Arankának is. A kerület vezetői egyetértettek velem abban, hogy a B32-ben hamarosan felavatandó új irodalmi kávéház és a programsorozatok átfogó neve Aranka legyen. Ősszel avatjuk az új teret, izgalmas előadásokkal készülünk, az irodalom mellett más művészeti ágak is teret kapnak majd itt. Karinthy Mártonnal élete utolsó hetéig egyeztettünk, ő már tudott az Aranka-tervről. Most lányával, Verával dolgozunk együtt a koncepción.

Juhász Anna irodalmár, olvasás- és irodalomnépszerűsítő aktivista, Újbuda kulturális nagykövete. Az ELTE Bölcsészkarán végzett, párhuzamosan járt egyetemre Rómában. PhD tanulmányait az 1945 utáni magyar irodalomból kezdte Schein Gábor irodalomtörténésznél. Szervezett könyvvásárokat, majd elsőként hozott létre kávéházi irodalmi esteket Budapesten 2010-ben. A Highlights of Hungary-díjas (Hadik) Irodalmi Szalon, a New York Művész Páholy, a Várkert Irodalom alapítója, dolgozik könyvkiadókkal, olvasóklubja van a Marie Claire-en, irodalmi vlogja Pura Poesia néven és a Librivel közös a Kortársaság. Tíz éve szervez irodalmi rendezvényeket az országban.

Tallér Edina