Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Az Oláh Gipsy Beats játszik az A38-on a roma világnapon

Újbuda   |   2018, április 6 - 12:41
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az Oláh Gipsy Beats ad ingyenes koncertet április 8-án vasárnap a fővárosi A38 hajón, a roma világnap alkalmából. A formációban a legkiválóbb hazai roma zenekarok képviselői szerepelnek egyszerre együtt, egy színpadon. A Romano Drom, a Szilvási Gipsy Folk Band, az Ando Drom, a Ternipe a műfaj világszerte kedvelt zenekarai - szerepel a szervezők ajánlóban.

Az Oláh Gipsy Beats projektet Kovács Antal, a Romano Drom vezetője 2008-ban Olah Gipsy Allstars név alatt indította, akkor a három legismertebb hazai cigányzenekar vezetője csatlakozott a Romano Dromhoz. Mostani nevét 2011-től viseli a zenekar, változatlan felállásban.

A tizenkét zenész és táncos által alkotott csapat közös koncertje a valóra vált álmokat, a barátság és az oláhcigány muzsika együttes varázsát nyújtja. A repertoár a négy zenekar slágereiből és az oláh cigányzenei kultúra alapjait képező hagyományos dalokból áll.
A műsorban hallható dalokat Kovács Antal hangszerelte közös hangzássá, így ez a formáció a világhírű Romano Drom kibővített projektjének is tekinthető. A hét énekes közös megszólalása, illetve a rézfúvósok, a basszus és az erőteljes ritmusok mai modern fúziója egyedi hangzást ad a produkciónak. Az előadást a tüzes, improvizatív táncosok és a háttérben látható 20. század közepi és mai roma életképek színesítik.
Az Oláh Gipsy Beats előzenekaraként a Le Rom együttes lép színpadra. Az Oláh Gipsy Beats tagjai: Kovács Antal - szólógitár, ének (Romano Drom); Lakatos Béla - kanna, ének (Ternipe); Dobi Matild - ének (Ando Drom); Farkas István - mandolin, ének (Ternipe); Szilvási István - kanál, ének (Szilvási Gipsy Folk Band); Tintér Gabriella - ének; Szitai Mária - ének, tánc; Balogh József - gitár, ének (Romano Drom), Kovács Máté - kanna, perka, dob (Romano Drom).
Az ENSZ az 1971-ben tartott első roma világkongresszus tiszteletére nyilvánította április 8-at a roma kultúra világnapjává.

MTI

Fotó: Facebook