Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Barabás Lőrinc az A38 hajón

Újbuda   |   2016, március 22 - 17:39
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az A38 hajó Kiállítóterében játszik szombaton közelmúltban megjelent szólólemezéről Barabás Lőrinc. A fiatal zenészgeneráció egyik legtehetségesebb trombitása, a nujazz stílus markáns képviselője Elevator Dance Music című anyagáról válogat.

A 33 éves zenész, aki 2005 és 2010 között a Barabás Lőrinc Eklektric-kel ért el komoly sikereket, friss lemezét Barabas néven jegyzi. - Egyfajta alteregó mögé akartam bújni ezzel a névvel, amiatt, hogy kicsit más zenéket készítettem erre a lemezre, mint korábban. A cím, az Elevator Dance Music arra utal, hogy liftzenének szoktuk nevezni a háttérben szóló, valamilyen lenyugodott hangulatot árasztó, legtöbbször instrumentális muzsikát. Ez a lemez is vokál és szöveg nélküli, viszont a cím szójáték, mert utal a tánctér lüktetésére, amit a feszes ritmusok hoznak - mondta Barabás Lőrinc.
A trombitás első szólóanyagát, a 2013-ban megjelent Sastrát szintén egyedül játszotta fel, hangszerjátékát effektezte és háromsávos loop stationt használt. (A szerkentyű a feljátszott dallamot a kívánt ideig automatikusan visszajátssza.) Az Elevator... ezt az utat folytatja, csak a szerzemények kevéssé dalközpontúak, a trombita pedig a legtöbbször háttérben marad.
"Sokat kísérleteztem, ezek eredménye az a sajátos hangszer, amelyet használok, összekötve számítógépekkel és különböző pedálokkal. Van egy elég komoly hangszer-, pedál- és effektparkom, így nem okoz problémát olyan zenét megszólaltatnom, amilyet szeretnék. Amikor írok, akkor a hangszerelési keretet ez jelenti számomra, a loopolás mindig további lehetőségeket ad" - fejtette ki.
Hozzátette: egy kicsit eltávolodott a trombitától, talán azért, mert nem akarta, hogy mindig előtérben legyen ez a hangszer a zenéjében. A Barabás Lőrinc Eklektric triphopos nujazzes vonala után új utakat keresett, kicsit más stílusú anyagokban gondolkodott. Az ezt megjelenítő szólóanyagai mellett ugyanakkor az elmúlt években kialakult a kvartettformációja, amely napjainkra visszatalált az Eklektric világához, azt fúziós, rockosabb, dzsesszesebb elemekkel bővítve.
"A kvartettben elég sokan megfordultak mellettem az idők során, néhány hónapja született meg a véglegesnek tűnő felállás, velük is készül egy lemezanyag, amely a tervek szerint ősszel fog megjelenni. A hangzás azért még formálódik, csiszolódik" - hangsúlyozta. A Barabás Lőrinc Quartetben Cséry Zoltán billentyűs hangszereken játszik, Herr Attila basszusgitározik, Nagy Zsolt dobol; a formáció április 6-án a fővárosi Kuplungban lesz legközelebb látható.
Barabás Lőrinc az elmúlt években sok időt töltött külföldön, Londonban és New Yorkban is. Mint mondta, inspiráló volt számára a két város zenei sokszínűségét megtapasztalni. Hozzátette: kialakított a jövőre nézve hasznos kapcsolatokat, játszott turnékon, de a legfontosabb talán a megfigyelés volt ebben az időszakban.
Március 26-án szombaton az A38 Kiállítóterében Barabás Lőrinc előtt Dure Holliday melegít be; a háttérvetítésért Karcis Gábor felel.
A trombitás 2006-ban végzett a Zeneakadémián Fekete-Kovács Kornél tanítványaként, 2011-ben New Yorkban folytatott tanulmányokat a SAE Institute elektronikus zenei kurzusán. A dzsessz, az elektronika, a dub, a hiphop, a reggae és a French house elemeit vegyítő Barabás Lőrinc Eklektric-kel két sikeres albumot (Ladal - 2007, Trick - 2009) készített olyan kiváló zenészek közreműködésével, mint az énekes Fábián Juli és Sena vagy az orgonista Premecz Mátyás. 2006 és 2009 között az improvizációra épülő Random Szerda-estek szervezője volt, rendszeresen feltűnik a Delov Jávor-féle Random Trip-rendezvényeken is.

MTI