Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

D. Tóth Kriszta a Hadikban

Újbuda   |   2019, május 15 - 15:36
Nyomtatóbarát változatSend by email

D. Tóth Kriszta volt a Hadik Brunch legutóbbi vendége május 11-én, az ismert újságíróval Ott Anna, a Hadik művészeti vezetője beszélgetett.

D. Tóth Krisztát legtöbben a televízióból ismerik. Kevesebben tudják róla, hogy sikeres íróként számos kötet szerzője, hogy ő a WMN online magazin alapító-főszerkesztője, valamint az UNICEF Magyarország jószolgálati nagykövete.

A Hadik Brunchban főként 2013-ban Jöttem, hadd lássalak címmel megjelent regényéről beszélt. A mű mély és személyes önvallomás, amelynek történetét a szerző édesanyjának élete inspirálta. A 2013-as első kiadás óta átdolgozta a kötet szövegét, az új változat idén jelent meg.

D. Tóth Kriszta számára az írás olyan, mint az oxigén, nem tud létezni nélküle. Állítás szerint sok ötlete van még: szeretne kiadni egy novellás kötetet és egy újabb regény is tervben van.

D. B. S.