Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

FAM: a kreatív energiák tere

Újbuda   |   2017, november 21 - 13:55
Nyomtatóbarát változatSend by email

Közös helyszínt nyitott az Itt és Most Társulat, az eNZo és a DIÓ HUmán Érlelő Központ. A FAM - Fadrusz Alkotó Műhely azzal a céllal jött létre, hogy teret engedjen a kreatív energiáknak - írja a szinjatekos.org.

A FAM alapítói: Horváth-Töreki Gergely, Szőke Gábor és Varju Nándor - a műhelynek az Itt és Most Társulat Művészeti Alapítvány adja a szervezeti hátteret. A Fadrusz utcai helyszínt az Itt és Most Társulat, az eNZo - Magyarország legkisebb imprótársulata és a DIÓ Humán Érlelő Központ közösen tölti majd meg élettel.

A hely profilja tehát jelenleg az improvizációs és drámajátékos tréningek szervezése és lebonyolítása, de terveik között szerepel Szentimreváros és a kerület környező városrészeinek kulturális kiszolgálása is. Napközben szeretnék a helyi kisgyermekeseket, nyugdíjasokat, míg az estékben a fiatal és középkorú népességet megszólítani.

A szervezők a színházi jellegű tréningek, felnőtt- és gyerekelőadások mellett kézműves-foglalkozásokat, garázsvásárt, hangfürdőt vagy éppen nyelvoktatást is szívesen látnak a FAM-ban - mindent, ami fejleszti az embereket és képes közösségeket kovácsolni.