Földes Eszter búcsúzik a kerülettől

Mennyire volt emlékezetes az első találkozás Karinthy Mártonnal?
Soha nem felejtem el, hiszen az esküvőm után, mondhatni a nászéjszakámról indultam el a Hadikba, A bolond lány olvasópróbájára. Rögtön szimpatikussá vált közvetlen, minden manírtól mentes stílusával és őszinteségével.

Milyen embernek ismerte meg?
Rögeszmés volt, a szó nemes értelmében. Imádta a színházát, büszke volt arra, hogy a semmiből építette fel, és úgy működtethette harmincnyolc évadon keresztül, ahogyan ő akarta. Mindenkinek a véleményét meghallgatta, ám soha senkit nem hagyott beleszólni a működésbe. Azt a darabot tűzte műsorra, amelyik neki tetszett, és olyan szereplőket válogatott, akiket alkalmasnak talált. Talán azért is volt köztünk olyan nagy az összhang, mert hasonlóképpen gondolkoztunk.

Karinthy Márton halála után nyilvános ünnepi műsorban búcsúztak a színház művészei a direktortól. Ezen a búcsúztatón Karinthy Vera jelentette be, hogy édesapja kívánsága szerint ön lesz a következő évadban a színház művészeti vezetője. Akkor még teljes összhang volt. Mostanra ennek nyoma sincs. Mi vezetett idáig?
Engem először Kerekes-Katz Petra és Major Attila keresett meg azzal, hogy a következő évadot állítsam össze a saját belátásom szerint, szabad kezet kapok. Ebből nyilvánvalóan azt éreztem, hogy nagyon nagy felém a bizalom. Korábban Karinthy Márton is tett utalásokat, hogy érez bennem erőt arra, hogy egy társulatot végigvigyek. A kommunikáció az volt felém is, hogy Karinthy Márton iránymutatása alapján esett rám a választás. Hogy miért gondolta meg magát a két ügyvezető, és miért álltak el ettől a döntéstől, mai napig nem tudom. Talán azért, mert másképp láttuk a jövőt. Kerekes-Katz Petra is és én is bizakodóak voltunk, hiszen Fekete Péter kulturális államtitkár részéről volt egy szóban tett ígéret, szándék arra, hogy mindent meg fognak tenni, hogy a színház tovább tudjon működni. Mindenki nagyon nyitott volt a segítségre, biztosítottak arról, hogy mindenben támogatják a színházat. Fontosnak éreztem, hogy ezt a jó kapcsolatot továbbápoljuk, hiszen Karinthy Márton is jó kapcsolatot ápolt az államtitkársággal. Mint kiderült, az ígéretet be is tartották, hiszen 80 milliót kapott működési költségre a Karinthy Színház. Ezzel, plusz az egyéb önkormányzati és pályázati támogatásokkal végig lehetett volna vinni a következő évadot anélkül, hogy a színház eladásra kerüljön, hiszen idén is hasonló költségvetés mellett tudott működni az intézmény.

Olyan érv is elhangzott, hogy a színház eladásával sokkal biztosabb lábakon tud állni az intézmény, ami az ott dolgozók anyagi biztonságát is jelenti.
Ez tény. Viszont mindenki emlegeti a Karinthy-szellemiséget, amit meg kellene tartani. De pontosan megfogalmazva még senkitől nem hallottam, mi is ez. Én azt gondolom, hogy ennek van művészi, emberi, alkotói vonzata is. Karinthy Márton harmincnyolc évadot úgy csinált végig, hogy egyiktől a másikig tervezett. Volt, hogy csak fél évre előre látta, miből fog élni a színháza, de az ő alkotói szabadságának záloga ez a kiszámíthatatlan, rögösebb út volt. Humánum és szabadság. Ha az ő szellemiségét emlegetjük, akkor úgy vélem, nekünk ezt a mintát, szellemiséget kutya kötelességünk lett volna továbbvinni. Legalább megpróbálni. Csinálni, ameddig tudjuk. Legalább ezt az évadot meg lehetett volna próbálni. A saját lánya és a legjobb barátja feladta a küzdelmet, mielőtt egyáltalán megpróbálta volna. Az a véleményem, hogy ez a Karinthy-szellemiség ellen menő cselekedet volt. Arról nem beszélve, hogy Marci többször is hangoztatta, az a vágya, hogy legalább negyven évadon át össze tudja tartani a csapatot a színház. Jelenleg viszont az a helyzet, hogy a színházban dolgozók közül már nyolcan felmondtak, és a Hököm-projektet is távozásra szólították fel.

Úgy gondolja, hogy a Karinthy Színház potenciális új vezetése, új tulajdonosa nem tudja majd összetartani a csapatot? (Mint lapunk előző számában megírtuk, a Karinthy és Karinthy Nonprofit Kft. jelenlegi tulajdonosai a Magyar Teátrumi Társaság Egyesülettel tárgyalnak a színház sorsáról – a szerk.)
Nem, ezt nem gondolom. Nem a leendő új vezetéssel van a problémám, sőt! Egészen más szituációban igazán szívesen dolgoznék velük. Sem személyes, sem politikai aggályaim nincsenek velük kapcsolatban, úgy vélem, a kialakult feszült helyzetért ők egyáltalán nem felelősek. Ők tényleg segíteni akartak, akarnak. Az pedig, hogy nem mondanak nemet egy felkínált lehetőségre, hogy megvegyenek egy színházat, több mint érthető.

Tehát önnek volt egy koncepciója a működésre, és volt műsorterve is a következő évadra, ami azonban az új helyzetben már nem kellett?
Felkértek tavaly novemberben erre a fel­adatra, és én el is kezdtem a munkát. Igen, határozott elképzeléseim voltak. Megvoltak már a darabok, néhány rendezőt már fel is kértem, elkezdődtek a színészegyeztetések. Emberileg és szakmailag is sokat beletettem. Ez a helyzet önmagában is nagyon méltatlan, de súlyosbítja, hogy tulajdonképpen velem senki sem közölte, hogy nincs szükség a munkámra, mert új vezetés érkezik. Erre magamtól jöttem rá lassacskán. Pedig én ezért a felkérésért, munkáért több szerepemet is visszaadtam, hogy legyen időm a színház dolgait intézni. Anyagilag is megkárosítottak, de ez számomra nem a pénzről szól. Lelkileg sokkal jobban megviselt, minthogy azt pénzben ki tudjam számolni. Még arra sem méltattak, hogy kérésemre kiadjunk egy közös közleményt a nézők felé, hogy nem folytatom tevékenységem mint művészeti vezető, hiszen nekik tartozunk azzal, hogy tudják, mi a helyzet. Erre sem voltak hajlandók, sőt, kitiltottak a színház közösségi oldaláról, mintha nem is léteznék. Akkor született meg a nyilatkozatom, amit végül a saját közösségi oldalamon tettem közzé.

Hogyan lehetne ezt az ügyet úgy lezárni, hogy ön is el tudja fogadni a helyzetet? Mi az a minimum, amit elvárna most?
Lelkileg egyáltalán nem vagyok jól. Nem is tudom lezártnak tekinteni ezt az ügyet. Csekély öröm lenne, de szeretném, ha nyilvánosan bocsánatot kérnének. Vállalni kéne a döntéseiket és azok következményét. A Karinthy-szellemiség alapja a humánum és szabadság.

A napokban derült ki, hogy a következő évad műsoráról levették azokat a darabokat, amelyekben játszott. Láthatjuk még Újbudán?
Jelenleg nincs olyan szál, amely a kerülethez kötne. Viszont, amiért hálás lehetek, életem egyik legszebb korszakát tölthettem el itt, és ezt soha nem felejtem el. Az elmúlt öt évben rengeteg ajándékot kaptam a sors­tól. A házasságomat, a kisfiam születését és szakmai pályafutásom egyik legnagyobb ajándékát: Karinthy Márton elismerését. Arról nem szólva, hogy a nézőktől is rengeteg szeretetet kaptam, amiért nem tudok eléggé hálás lenni. A búcsú keser­édes számomra, de igyekszem a pozitív pillanatokból, a szép emlékekből feltöltődni. Legbelül azt remélem, a búcsú sem lesz végleges, és olykor-olykor találkozhatom az újbudai közönséggel a Karinthy Színház falain kívül.

T. E.