Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Húsvéti csokoládé és bábszínház

Újbuda   |   2016, március 21 - 11:18
Nyomtatóbarát változatSend by email

Csokoládét kóstoltak, báb-és papírszínházi előadást néztek illetve kézműves foglalkozáson is részt vehettek azok a gyerekek, akik ellátogattak a B32 Galéria és Kultúrtér márciusi, tavaszváró húsvéti rendezvényére a hétvégén.

Teljesen megtelt a B32 Galéria és Kultúrtér nézőtere szombat délután az intézmény tavaszváró rendezvényén. A programok között szerepelt például a Maszk Bábszínház előadása a Kis hagymafiúról, a Kockacsoki látványműhely pedig kóstolóval egybekötött bemutatót tartott. Saláta Tamás, az autista gyerekeket és fiatal felnőtteket foglalkoztató műhely munkatársa érettségi után került a csokoládéüzembe, mára a csokikészítés minden csínját-bínját ismeri.

A tavaszváró húsvéti kézműves foglalkozáson a gyerekek strucctojást is festhettek Ambrus Noémi vezetésével. A papírszínházas produkciót Medjesi Anna előadóművész szolgáltatta: beszélt a papírszínház egyre nagyobb népszerűségéről, valamint a műfaj eredetébe is beavatta az érdeklődőket.

Folytatódik a Hahó, mesés délután című gyermekeknek szóló programsorozat a B32-ben. Farkas Róbert szakmai referens elmondta, tavaly decemberben tartották az első ilyen rendezvényt, erre az évre még három tematikus, az ünnepek köré szervezett mulatságot terveznek.

T. K.