Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Kalmár Pál tájképei a Malom Galériába

Újbuda   |   2018, március 29 - 14:29
Nyomtatóbarát változatSend by email

Április végéig látható a Malom Galériában a Zsámbékon élő festőművész, Kalmár Pál kiállítása. A tárlatot Horváthné Fejes Ágnes, a Budai Klub Galéria vezetője, valamint Ludányi Attila önkormányzati képviselő nyitotta meg március 28-án.

Kalmár Pál nemcsak festményeiről, hanem üvegfestészetéről is ismert. A Malom Galériában ezúttal tájképkiállítása látható április végéig. A festmények kövei, sziklái szinte leugranak a képről, hangulatuk magával ragadja a nézőt. Kalmár művészetének kulcsa a tiszta szépség, amit művészi hitvallásában is megfogalmaz: „Ragaszkodom ahhoz a gondolathoz, hogy az alkotásoknak nem minden esetben kell ún. mondanivalóval rendelkezniük. A mondanivaló legyen az élmény, a látvány és annak befogadhatósága. Ne az legyen a cél, hogy indokolatlanul megfejtsük, ízekre szedjük a képet. Azzal sem értek egyet, amikor a művészek a kritikusoknak és a sznoboknak gyártják alkotásaikat, megfelelvén ezek elvárásainak. Nem kevés hamisságot érzek ezekben a dolgokban. Én a közönségnek alkotok. Élményt szeretnék okozni a nézőnek, nem fejtörést."

D. B. S.