Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 25. csütörtök, Orbán

Kiállítással ünnepelte 80. születésnapját a festőművész

A Budai Klub Galériában január 12-én nyílt kiállítással ünnepelte nyolcvanadik születésnapját a Káplár-díjas Serényi H. Zsigmond festőművész.

Serényi H. Zsigmond életpályája kalandokkal teli. Az 1937-ben született művész már élt a II. világháború idején, ’56-ot is túlélte, majd 1965-1975 között tűrt kategóriába tartozó művészként csak ritkán vehetett részt hazai tárlatokon. Ebben az időben főként tiszta organikus elemekből álló, nonfiguratív kompozíciókat, olajképeket, akvarelleket, kollázsokat és grafikákat készített. Geometria alakzatokkal később, 1990 körül kezdett foglalkozni, a formai és szellemi tisztaságot ezek jelentik számára. Ezekre történt áttérése nehéz életpályájának köszönhető – állítja.

Jubileumi kiállítására perspektivikus hatást keltő, horizontálisan elhelyezett, pamutfonalakból álló kompozíciókat készített fehér alapra a művész. A Budai Klub-Galéria kistermében kiállított képeit pedig külföldön tett látogatásai inspirálták. Elmondta: alkotásai általában egymásból következnek, amint elkészül egy, máris látja maga előtt a következő kompozíciót.

A tárlatot Szakolczay Lajos Szécsényi-díjas irodalomtörténész nyitotta meg, Faragó Laura népdalénekes és Oravecz György zongoraművész közreműködésével. A kiállítás február 7-ig hétköznaponként 14-18 óráig látogatható.

H. S.

LEGFRISSEBB
×