Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Móricz naplórészletei Albertfalván

Újbuda   |   2018, november 13 - 10:22
Nyomtatóbarát változatSend by email

Móricz Zsigmond naplórészleteibe engedett betekintést Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, filmrendező, érdemes művész az Albertfalvi Napok keretében. A nyolc napos eseménysorozat a Napló-szilánkok című előadással kezdődött és bő egy hétig kínál kulturális programot a Gyékényes utcai közösségi ház látogatóinak.

Koltai Róbert teltházas előadásával vette kezdetét a nyolc napig tartó Albertfalvi Napok eseménysorozat. A Jászai Mari-díjas színművész évek óta járja az országot Móricz Zsigmond naplórészleteivel, egészen intim magánéleti részleteket is felelevenítve egy monodráma keretében.

Koltai szerint ez az egyik legizgalmasabb Móricz dráma, amit a szerző valaha írt. Igaz nem a nagyközönségnek készült, hanem B. Török Fruzsina írta színpadra Móricz Zsigmond 1924-25-ben keletkezett naplóját, magánlevelezését. Az író ebben az időszakban súlyos magánéleti válságtól szenvedett. A közel ezer oldalnyi küzdelemből egy eddig ismeretlen Móricz-kép bontakozik ki. A kétórás est nemcsak a nyomasztó magánéleti válság jeleneteit tartalmazta, hanem megmutatta az író humorát és öniróniáját is.

Koltai Róbert -saját bevallás szerint - Albertfalván bújt utoljára Móricz bőrébe; a Napló-szilánkok közel 150 előadást ért meg.

D. B. S.