Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Színes programokkal, dedikálásokkal indult a XIV. Újbudai Könyvhét

Újbuda   |   2017, június 9 - 13:52
Nyomtatóbarát változatSend by email

Június 8-11. között várja a látogatókat a XIV. Újbudai Könyvhét, Allee Bevásárlóközpont mellett. A rendezvényt a belvárosi Vörösmarty téri központi eseménnyel párhuzamosan tartják. Nem csak az elmúlt negyedév bestsellereit lehet megvásárolni, hanem mesétől szakirodalomig minden megtalálható.

Az új könyvek illata, az ismeretlen történetek varázsa mindig elcsábítja az olvasni szeretőket. A könyvekben feltáruló világ különösen színes, ha hozzájuk kötődő programok is várják az érdeklődőket. Molnár László alpolgármester a megnyitón emlékeztetett: az ünnepi könyvhetet a Literatura irodalmi folyóirat főszerkesztője, az újbudai születésű Supka Géza javasolta 1927-ben. - A könyvhét innen indult hosszú útjára, az idők során Budapest mellett egyre több város is bekapcsolódott a rendezvénybe – mondta.

A legnépszerűbb művek egyike az első negyedévben 25 ezer példányban elkelt, Jeli Viktória és Tasnádi István szerzőpáros által jegyzett Dani és a megkerült születésnap című alkotás – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Az 5–8 év közötti gyerekeknek szóló könyv főhőse a szülinapi zsúrja előtt lesz skarlátos, ám Danit nem olyan fából faragták, hogy ezt hagyja. Ő egy igazi lovag, és szembeszáll a vörös páncélos vörhenyekkel.

A második helyre is egy mesekönyv került: a Füsti és az erdőtűz című történetben Marci, a Gomba utcai iskolába járó kisfiú képzett erdőőr, oklevele is van róla. Barátaival, Mukival a mókussal és Füstivel a tölgyfával izgalmas kalandba keverednek, amikor egy nap erdőtűzzel szembesülnek.

Dobogós lett Aranyosi Ervin költő is, aki saját honlapja szerint spirituális gondolkodó, tanító, hahotajóga-tréner és nevetésedző. Versei elsősorban az emberi kapcsolatokról, a hitről, az önismeretről, a természet szeretetéről szólnak.

Az eladási lista alapján nem sokat változtak az olvasási szokások, hiszen tavaly is két mesekönyv és egy kamaszoknak szóló regény állt az élen. Bartos Erika aranyérmes Bogyó és Babóca évszakos kiadványát Berg Judit Ruminije követte, a bronzérem Szűcs Vandáé lett az Egy ikerpár titkos naplója 3 – szakítópróba című alkotásáért.

A könyvhét nemcsak vásárlásra ad alkalmat, hanem dedikálásra is. Újbudán például a Nap Kiadótól Ágh István és Szörényi László írják alá könyveiket, de Erdős Virág rajongói is találkozhatnak kedvenc költőjükkel - mondta Szebeni Dóra, közművelődési referens.

Az olvasás ünnepét további programok is színesítik Újbudán, fellép például a Weiner Leó zeneiskola fúvós zenekara, a Budapest Jazz Orchestra, a Batyu Színpad, Roy és Ádám, a Nem adom fel Alapítvány Zenekara és az X-faktor tehetségkutatóban feltűnt Ham Ko Ham.

T. K.