Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Túlfűtött vonalak a Trezor Galériában

Újbuda   |   2019, szeptember 23 - 15:53
Nyomtatóbarát változatSend by email

Nem mindennapi megnyitója volt Gera Noémi ékszerkészítő kiállításának szeptember 19-én a Trezor Galériában. Az iparművész papírból, ezüstből, betonból és drótokból készült extravagáns alkotásai a kiállítótér egyik felébe kerültek, miközben alkotójuk a másikban meglepetés performansszal készült, a megnyitóra érkezőket megajándékozva.

A kiállítást megnyitó Burger Anikó motivációs előadó fizikailag ugyan nem volt jelen a teremben, de egy technikai megoldással mégis megjelent a művész mellett és elmondta beszédét. A vetítőgépek az esemény további szerepet kaptak, mivel Joó Gyöngyvér táncos, Gellén Anna koreográfiáját adta elő ebben a környezetben.

Gera Noémi ékszerkészítő négy tematikus egységre osztotta a Túlfűtött vonalak című tárlatát. A papírékszerekkel, sodronyból készült alkotásokkal, lenyomatokkal is kísérletező művész nemcsak bemutatta munkáit, de felkérte az Újbudán élő Kudász Gábor Arion fotóművészt, hogy kamerájával mutassa be azokat. Az így készült fényképek kiegészítik Gera Noémi tárlatát.
A kiállítás október 9-ig látható a B32 Trezor Galériájában, a finisszázson Joó Gyöngyvér újra előadja a táncos performanszt.

D. B. S.