Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 27. csütörtök, Zita

Veress Tamás kiállítása és költői bemutatkozása a Malomban

Február 18-án tartották az Összefogás Újbudáért Egyesület legújabb kiállításának megnyitóját és irodalmi estjét a Malom Közösségi Tér és Galériában. A Versek, rajzok címet viselő „verses tárlat” Veress Tamás költő, grafikus, tipográfus alkotásaiból nyílt, Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő védnöksége mellett.

Két évvel ezelőtt, 2015 őszén rendezték meg a tavaly elhunyt Veress Miklós, Izsó Miklós-díjas keramikus- és iparművész, porcelántervező életműkiállítását a Malomban. Akkor a művész fia, Veress Tamás költő, grafikus, tipográfus aktív közreműködője volt a tárlat előkészítésének. Az egyesülettel kialakult jó kapcsolat eredményeként most Veress Tamás bemutatkozására is sor kerülhetett. Ujfalvy Szabó Zsolt, az Összefogás Újbudáért Egyesület elnöke örömtelinek nevezte azt a nexust, amely a több évtizede a kerületben élő Veress művészcsalád és az egyesület között létrejött, és a képzőművészet, valamint az irodalom összefonódásának szép példáját eredményezte. Veress Tamás hangsúlyozta, a kiállítást szülei emlékének ajánlja, hiszen mind a rajzok, mind az alattuk olvasható versek sok esetben kötődnek a családi emlékekhez. A művész döbbenetes élménynek nevezte, hogy alkotásait gyermekkora egyik forgalmas helyszínén, az egykori „kis” posta falain állíthatja ki. A tárlatot a művész mestere, Pálfi György grafikus, a MOME egyetemi docense nyitotta meg. Elmondta, Veress Tamás tehetsége mellett embersége is fontos érték, ezért is lettek barátok már az egyetemi évek alatt.

A költői bemutatkozás részeként Horváth Ildikó Zsuzsanna, a budafoki Klauzál Ház művészeti referense, egyben a költő Vargabetű című verseskötetének kiadója kérdezte Veress Tamást családról, hitről, az alkotás élményéről és jövőbeli terveiről.

A rendezvényen Bencze Balázs és vendégei zenéltek, valamint közreműködtek az újbudai Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola 10. évfolyamos diákjai, akik az alkalomra válogatott verseket adták elő. A Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő védnökségével rendezett kiállítás március 18-áig látogatható az egyesületi programok alkalmával, a Fehérvári út 88/C szám alatti Malom Közösségi Tér és Galériában.

Újbuda

LEGFRISSEBB
×

Újbudai ingatlanpiaci börze  

2017május0610:00
»
2017május0618:00

Mennyit ér az ingatlanom? Hol és hogyan tudnám a legegyszerűbben eladni?
Milyen ingatlanba fektessek? Régit vagy újat vásároljak? Építkezzek vagy felújítsak? Milyen szakemberekkel dolgoztassak? Van-e rá garancia? És miből tudom mindezt finanszírozni? CSOK, hitel, állami támogatás vagy lakástakarék? Esetleg örökség? Befektetés vagy családi fészek?
Önnek is kérdése van? Jöjjön el hozzánk, válaszokkal várjuk!