Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 24. péntek, Emma

Szénrajz című kiállítás a Párbeszéd Házában

Események   |   2017, szeptember 5 - 09:22
Nyomtatóbarát változatSend by email
2017szeptember0217:00
»
2017szeptember2918:00

Eddig soha nem látott Molnár-C. Pál összeállítással szeretnénk megörvendeztetni a művészetkedvelőket az Ars-Sacra Fesztivál kapcsán, a Párbeszéd Házában rendezett Láttatni a láthatatlant című kiállításon.

Az egyházművészeti anyag gyűjtőktől és vidéki templomokból, múzeumból született válogatás, elsősorban a harmincas évekből, Molnár-C. Pál legsikeresebbnek tartott korszakából, néhány olyan alkotással, amely eddig soha nem volt látható a magyar közönség számára.

Ismét berendezzük a Mária Kongregáció egykori kápolnáját, és a hatalmas belső templom különleges boltívei alatt a kiválasztott művek újra megtöltik élettel a szakrális teret.

MEGNYITÓ: 2017. szeptember 2. szombat, 17 óra

Helyszín: Párbeszéd Háza, 1085 Budapest, Horánszky utca 20.

A tárlatot Spányi Antal püspök és Csillag Péter, a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum vezetője nyitja meg Mécs Károly színművész közreműködésével és Horváth Márton Levente orgonaművész muzsikájával, aki külön erre az alkalomra komponált művét adja elő.

A megnyitó házigazdája Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Háza igazgatója.

A tárlat megtekinthető szeptember 29-ig, hétköznapokon 15-18 óráig.

A Katolikus rádióban ma reggel, szeptember 1-én, 8 óra 8 perckor a Reggeli riport című műsorban Csillag Péter, Molnár-C. Pál unokája beszélt a kiállítás előkészületeiről és a kísérőprogramokról. A műsort itt lehet meghallgatni: Katolikus Rádió – reggeli riport

Ugyancsak a Katolikus Rádió műsorában a már megnyílt kiállításról hangzik el összeállítás, szeptember 3-án, vasárnap 8 óra 4 perckor, a Templom-tér-kép című műsorban.

A Ménesi úti Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum idén szeptember 16-án, az Ars-Sacra Fesztivál és a Kulturális Örökség Napjai alkalmából nyílik meg a közönség számára.

Szeptember 16-án 11.00 és 15.00 órakor tartunk tárlatvezetést új, MCP-kávéház című kiállításunkon, Molnár-C. Pál újságrajzai és fametszetei között a Tavasz Teremben, különleges kávéházi hangulatban. A kiállítás ünnepélyes megnyitója szeptember 17-én, vasárnap 16 órakor lesz.

Szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket a megnyitóra és a kiállítás kísérőprogramjaira, melyet külön mellékletben küldünk.

Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum

www.mcpmuzeum.hu, info@mcpmuzeum.hu, 30/201-1073

LEGFRISSEBB
×

Valóság „Level 10.” – musical a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban  

2017november2819:00

Milyen az, ha valami a hatalmába kerít, és nem tudsz szabadulni tőle? Mit adnál azért, hogy megszerezd, ha elveszik tőled? Mihez kezdesz a segítő kézzel? Vajon van kiút? E súlyos kérdések mentén indul el a Ciszterci Szent Imre Gimnázium legújabb zenés produkciója – félelem, szenvedés, boldogság, szorongás és felszabadultság, álom és valóság határmezsgyéjén egyensúlyoz a 10. szint.