Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A szellem és a lélek hétvégéje

Események   |   2013, november 30 - 11:41
Nyomtatóbarát változatSend by email
Advent első vasárnapja előtti napokban ismét neves előadók közreműködésével rendezték meg a Szellemi és Lelki Hétvégét a Szent Imre Gimnáziumban.

Az iskola Békefy Remig termébe pénteken és szombaton olyan kiváló személyiségek érkeztek, akiknek értékközpontú gondolkodása jelentősen megváltoztathatja világunkat. A Szentimrevárosi Egyesület, az Albertfalvi Keresztény Társaskör és a Karolina Egyesület közös rendezvényén persze szűkebb lakókörnyezetünkre is gondoltak. Polgármesterünk, Hoffmann Tamás előadásában bemutatta Újbuda önkormányzatának értékteremtő célkitűzéseit, a közeljövő legfontosabb fejlesztéseiről szólva. A hallgatóságból többen tettek fel kérdéseket kerületünk vezetőjének, élénk közéleti fórummá téve a rendezvényt. A legfontosabb lelki, szellemi, civil-szerveződési, tudományos és művészeti értékeit, "búvópatakjait"bemutató eseménysorozaton idén hallhatták az érdeklődők Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház főigazgatóját, valamint Vecsei Miklóst, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökét, Mészáros Józsefet, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság igazgatóját, Esze Jenő jazz zongoristát, valamint Németh Zsoltot, Magyarország külügyi államtitkárát, Beer Miklóst, a Váci Egyházmegye vezető püspökét és Péceli Gábort, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektorát is. A Szentimrevárosi Egyesület Weöres Sándor születésének 100. évfordulóját ünnepelve gyermekrajz pályázatot is hirdetett és a hétvégén kiválasztották a legjobban sikerült műveket, amelyek alkotói jutalomban is részesültek.