Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Csontváry és a szent őrület

Események   |   2013, október 21 - 15:15
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az Újbudai Kulturális Intézet Magyar Festészet Napjához kötődő "In memoriam Csontváry" több napos rendezvénysorozat október tizenkilencedikei szombati állomása is igazi érdekességeket tartogatott.

Délelőtt a gyerekeket Csontváry Puzzle és színelméleti foglalkoztató várta. A felnőttek számára pedig megnyílt egy új hely a Bercsényi utca 10 szám alatt. Sarokpont 10 néven kapcsolódott be a környező utcák kutlurális vérkeringésébe. Itt kapott helyet a Budapest Art Brut Galéria kiállítása és nyitott festőműhelye, ahol korosztályi megkötés nélkül alkothatott bárki. Az Art Brut kifejezés Jean Dubuffet-től ered, nyers művészet a jelentése. Jean Dubuffe pszichiátriai betegek művészetét kutatta, és az ő naiv műveiket nevezte így. - Egyes vélekedések szerint Csontváry is azon a vékony mezsgyén táncolt, amire sokan azt mondják, hogy ez már pszichiátriai betegség, mások pedig inkább úgy gondolják, hogy szent őrület - mesélte Köllő Miklós a KULTI művészeti vezetője. - Ezt a vékony kis mezsgyét próbáltuk megközelíteni egy másik szemüvegen keresztül. A Moravcsik Alapítvány üzemelteti az Art Brut Galériát. Az alapítvány pedig pszichiátriai és mentális betegséggel élők rehabilitációjával foglalkozik. Jelenleg 20 főből áll az alkotóközösség, és ezek közül 13 oszlopos tag vett részt a kiállításon. A szombati rendezvényen született képek később elárverezésre kerülnek, és ezt a pénzt a pszichiátriai betegek gyógyítására fordítják majd. Az este emlékezetes programja a Rekviem egy „fényhintő prófétáért” – látomások brácsára és emberi testekre díszbemutatója volt. Az összművészeti produkció mély tisztelgés Csontváry előtt. Fő célja pedig, hogy kialakuljon az emberekben Csontváryról egy igazabb, árnyaltabb kép, azzal az általános vélekedéssel szemben, mely szerint őrült volt. Az előadás ötletgazdája és rendezője Köllő Miklós. Heltai Ákos grafikus különleges montázsokban mutatta be a Csontváry képeket. Videografikáit kivetítve láthatta a közönség. Papp Sándor pedig egy 40 perces, tizenegy tételből álló zenei művet komponált a képekre, melyet maga adott elő, brácsán. A műsor kiegészült még a PR-EVOLUTION DANCE COMPANY táncszínházi előadásával, Nemes Zsófia vezetésével. Akik pedig a késői órákban a Gárdonyi tér környékén sétáltak fényfestésben gyönyörködhettek. A látványos vizuális show-t Csontváry egykori műterme fölötti homlokzatra tervezték az alkotók.