Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Emléktáblát kapott a Totó meghonosítója

A Kende utcában avatták fel Dr. Sas László zeneszerző emléktábláját, amely azon a házfalon kapott helyet, melyben élete utolsó éveit töltötte. Sas László neve nemcsak szerzeményei miatt maradt fenn az utókor számára, hiszen még slágereinél is nagyobb elismertséget hozott számára, hogy ő honosította meg Magyarországon a Totót.

A művész fia, Sas István apja életének és munkásságának momentumait elevenítette fel az ünnepségen. Sas Lászlónak a Pénzügyminisztérium osztályvezetőjeként 1947-ben egy véletlen folytán került a kezébe a svájci Tipp újság, amelyben egy Totóhoz hasonló fogadási játékra lett figyelmes. Az ötletére igent mondott az akkori vezetés, amit néhány hét alatt kidolgozott, és már árulták is az újszerű játékot. A hazai sportfogadás megteremtésével Sas László közvetve ahhoz is hozzájárult, hogy a magyar válogatott kijusson a Londoni olimpiára. Sas Lászlónak a 40-es évek elején zeneszerzői karrierje is beindult, és olyan népszerű slágerekkel ajándékozta meg a közönségét, mint a Bocsásd meg nékem azt, hogy könnyes lett a szemem című dal. Dalait Vámosi János és Korda György is énekelte, de a Csinibaba című film egyik betétdala is a nevéhez köthető. Az ünnepség végén Kupper András alpolgármester és a művész rokonai koszorúzták meg az emléktáblát.