Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Kulturális est a műemlékekért

A Váralja Szövetség és a Budai Margitosok Baráti köre kulturális estet szervezett a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A Szent Margit Gimnázium dísztermében tartott rendezvényen Kubik Anna, Koltay Gábor és Makovecz Imre tartott előadást, az este azonban a művelődés mellett egy másik nemes célt is képviselt. A két rendező szervezet aláírásgyűjtésbe fogott a kollektív műemlékvédelemért.

A rendezvény ünnepélyes megnyitója után Kubik Anna színművésznő verseket szavalt a közönségnek, majd Makovecz Imre az építészet helyzete mellett a társadalom országunkért vállalt felelősségéről is szólt. Az estet Koltay Gábor filmproducer zárta, aki a magyar film jelenéről és jövőbeni lehetőségeiről beszélt. Az eseményre érkező vendégeket pedig egy petíció fogadta, amely a kollektív műemlékvédelmi törvény meghozatalához kérte a jelenlévők aláírását. A Váralja Szövetség által indított országos kezdeményezés tízezer aláírást kíván összegyűjteni, melyeket az országgyűléshez, Sólyom László köztársasági elnökhöz és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalhoz szándékozik eljuttatni. A műemlékek természetesen eddig is védelem alá estek, de mi a jelenlegi törvényi háttérnél egységesebb és szigorúbb szabályozást szeretnénk életbe léptetni - számolt be a petíció küldetéséről Hetzmann Róbert, a Váralja Szövetség elnökségi tagja. A szervezet képviselője azt is elmondta, a történelmi stílusjegyeket hordozó építményeket úgy őriznék meg az utókor számára, hogy az épületegységeket kollektív zónákra osztanák fel. A zónákat pedig ott lehetne kialakítani, ahol a műemlékek nagy számban vannak jelen, ilyen például a legtöbb magyar belváros. - Elsősorban a destruktív építkezési tendenciák ösztönöztek minket a cselekvésre, ezért egy olyan új törvényt szeretnénk, amely lezárja az összes létező kiskaput, és a műemlékvédelmet valódi tartalommal tölti meg - tette hozzá a szervező.