Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Nők Hete Újbudán

Újbuda Önkormányzata március 8-ától egyhetes programsorozattal fejezi ki megbecsülését és tiszteletét a kerületben élő és dolgozó nők előtt. Horváth Gábor többszörös olimpiai bajnok kajakos, Kangyal Balázs jégkorong-válogatott és Tóth Frank olimpikon vízilabdázó virággal köszönti a hölgyeket a Hot Jazz Band koncertjén, mely a Nők Hete programsorozat nyitóeseménye lesz Újbudán.

A hivatalban dolgozó több mint 300 nő idén már második alkalommal kapja meg a napi két óra munkaidő-kedvezményt.

Március 8-án, hétfőn 17 órakor a Hot Jazz Band ad élő koncertet az Allee-ban.

Kedden rendkívül kedvezményes internetes tanfolyam indul Gazdagréten a 60 éven felülieknek, ahol a csoport tagjai elsősorban nők lesznek.

Szerdán Vass Virág dedikálja a Vulevu című könyvét az Allee Libriben.

Csütörtök délelőtt a 60+ programra jelentkezett hölgyek közül az első száz szerencsés megnézheti az Egyszerűen bonyolult című filmet, majd Endrei Judittal beszélgethetnek Nőnek lenni korhatár nélkül címmel. Délután pedig a hivatal dolgozói láthatják a Szinglik éjszakája című filmet a Cinemacity Allee-ban.

Március 8-án, hétfőn 17 órakor, az Allee bevásárlóközpontban (a Váli utcai bejáratnál) Horváth Gábor többszörös olimpiai bajnok kajakos, Kangyal Balázs jégkorong válogatott, Tóth Frank olimpikon vízilabdázó virággal köszönti a hölgyeket a Hot Jazz Band élő koncertjén, mely a Nők Hete programsorozat nyitóeseménye lesz Újbudán.

Újbuda Polgármesterének üzenete:

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne (Tamási Áron)

Itthon,Újbudán

Az ünnepnapokkal, a világnapokkal kapcsolatban mindig kettős érzésem van.

Egyrészt fontos, hogy legyenek ünnepeink, mert azok törik meg a hétköznapokat, hogy legyenek kiemelt napok, amely életünk, természetes és épített környezetünk egy-egy szegmensére irányítják a figyelmet.

Másrészt az az érzésünk lehet, hogy egy ilyen nappal, megemlékezéssel csökkenthetünk a lelkiismeret furdaláson, amit az okoz, hogy nem gyakrabban, csak évente egyszer jut eszünkbe, ami igazán fontos.

Különösen igaz ez a március 8-i Nemzetközi Nőnappal kapcsolatban.

Mi, férfiak virágot veszünk ilyenkor, munkatársainkat, barátainkat köszöntjük, romantikus vacsorára visszük a szívünkhöz közel álló hölgyet – pedig ha megfogalmazzuk, hogy mit jelent számunkra a Nő, akkor ennél sokkal többet érdemelnek.

Az első nő mindanynyiunk életében édesanyánk, aki gondoskodó szeretetével nevelt fel bennünket, aki mindig hazavárt az iskolából, aki a legfinomabb tízórait csomagolta nekünk, akik aggódott, ha megfáztunk. Ő maga jelentette az otthont.

A kamasz és a fiatal évek alatt a fiú megtanul udvarolni, a lányok szerelme segíti férfivá érni.

A felnőtt korban pedig a férfi újra otthonra talál a választott nő mellett.

Otthonunk az a város, városrész, amelyben élünk, ahol édesanyánk, nővérünk él, ahol a feleségünk, kedvesünk hazavár. Az a hely, amelynek szigorú, küzdelmes mindennapjait a velünk élő nők, lányok, asszonyok szeretete, gondoskodása és számunkra, férfiak számára néha felfoghatatlan beleérző képessége oldja befogadó, szerethető, élhető világgá.

Újbuda Önkormányzata a nőnap hetében egy programcsokorral fejezi ki tiszteletét és megbecsülését a kerületben élő és dolgozó minden nőnek.

Tisztelettel köszöntök minden lányt és asszonyt: itthon, Újbudán.

Molnár Gyula polgármester