Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Séta az emberi méltóságért

Ma  3 órakor indul Budapesten, a Margit-szigeti Pest-Buda emlékműtől a tavaszi nárcisz séta. A Hospice Alapítvány Méltóság mezeje programjában további hat településen szerveznek eseményeket azért, hogy felhívják a figyelmet az emberi méltóságra, a társadalmi felelősségvállalás szükségességére és arra, hogy az emberi méltóság az élet utolsó pillanatáig megőrizhető.

A Méltóság mezeje programban ősszel nárciszhagymákat ültetnek a csatlakozott városok frekventált terein, tavasszal a nárcisz virágzásának idején pedig sétát szerveznek az emberi méltóság jegyében. Már iskolák is csatlakoztak a kezdeményezéshez, egyebek mellett témanapok, zenei, irodalmi műsorok, beszélgetések megszervezésével és nárciszültetéssel. A budapesti tavaszi nárciszsétán többek között ott lesz Csányi Sándor színművész, Dobó Kata színművész és Torres Dániel zenész is. Még e hónapban Pécs, Sellye, Debrecen, Miskolc, Veszprém és Szombathely utcáin, terein, parkjaiban tesznek sétát mindazok, akik szintén fontosnak ítélik a program céljait. A Méltóság mezeje mozgalom fővédnöke Sólyom Erzsébet, a Magyar Köztársaság elnökének felesége. Sz.A.