Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Hírek: Gazdaság

Elfogadta a kerület büdzséjét a képviselő-testület  

Tizenhat igen és nyolc nem szavazat mellett fogadta el Újbuda Önkormányzata 2016-os évi költségvetését a képviselő-testület. A bevételeknek köszönhetően hamarosan újabb felújítások, beruházások, fejlesztések indulnak, a folyamatban lévők pedig folytatódnak, hogy szebbé és élhetőbbé tegyék az újbudai mindennapokat.

CSOK: eltörölték a 30 millió forintos értékhatárt  

Nem kell, hogy 30 millió forint alá essen új ingatlanok esetében a lakás/ház értéke a CSOK 10 millió forintos kedvezményes hitelfelvételénél. Ezt Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára jelentette be. A támogatások, kedvezmények visszafizetéséhez kapcsolódó kritériumok nem változnak.

Különleges kiállítással nyitotta meg galériáját a KÉK  

A Lakatlan című tárlat fotóin keresztül mutatja be elhagyott és lakatlanná vált épületek újrahasznosítára irányuló projektjének eredményeket a Kortárs Építészeti Központ (KÉK). Az épületek és új lakóik egymásra találása sikertörténetnek számít.

Az szja-bevallás legegyszerűbb módja az új bevallási nyilatkozat  

A személyi jövedelemadó (szja) bevallásának legegyszerűbb módja, ha a munkavállaló felhatalmazza az adóhatóságot a bevallás elkészítésére a február elsejéig benyújtható új bevallási nyilatkozat kitöltésével - hívta fel a figyelmet Tamásné Czinege Csilla adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár.

Bejöttek a postai csekkfejlesztések  

A tavaly bevezetett újításoknak köszönhetően mérséklődött a csekkes befizetések csökkenésének tendenciája - állítja fejlesztéseiről szóló közleményében a Magyar Posta.

Mankót kapnak a CSOK igénylői  

Újabb részletes ismertető jelent meg a különböző lakáscélú állami támogatási formák igénybevételének legfontosabb feltételeiről a csalad.hu oldalon.

Január 15-ig bejelenthető a nemzetközi könyvvezetés

Ha egy cég már 2016-ban szeretne áttérni a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti könyvvezetésre, ezt január 15-éig be kell jelentenie az adóhatóságnál és a Központi Statisztikai Hivatalnál (KSH), bizonyos esetekben a Magyar Nemzeti Banknál (MNB) is.

Kopaszi-gát: nincs ok pánikra  

Lakó- és iroda épületeket, valamint sportolásra alkalmas területet építene a Kopaszi-gát jelenleg kihasználatlan és elhanyagolt részére az új tulajdonos. Az ingatlanfejlesztés pontos részleteire még várni kell, de Budapest legnépszerűbb parkja megmarad közterületnek, építkezni csak a Dombóvári úttól délre eső ingatlanrészen lehet.

 

Már 21 fürdő szerzett minősítő védjegyet  

A fürdők nemzeti tanúsító védjegyét 2015-ben, bevezetésének első évében 21 magyarországi fürdő szerezte meg, szolgáltatásaikra közel 40 tanúsító védjegyet adtak ki - közölte a Magyar Fürdőszövetség.

Milliárdos támogatást kaptak a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek  

Csaknem egymilliárd forintos egyszeri támogatásban részesülnek a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégek a munkakörülmények javítására, eszközeik fejlesztésére - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Termékbemutatókat is ellenőriz a fogyasztóvédelem  

Továbbra is a fogyasztók testi épségének, egészségének, és vagyoni biztonságának védelme szerepel a fogyasztóvédelmi vizsgálatok középpontjában, az ellenőrzések kiterjednek a jogszabályi változások betartására, köztük a termékbemutatókra vonatkozó szigorításra is - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), miután a nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyta a 2016. évre tervezett fogyasztóvédelmi ellenőrzési programot.

Mindent megváltoztathat a CSOK, túlárazott lakást most sem könnyű eladni  

Nem téved nagyot az, aki szerint az erős keresleti ingatlanpiacon fokozatosan beszűkültek a vásárlók alkupozíciói. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az új CSOK miatt ismét komolyabb alkuval kell megbarátkozniuk az eladóknak. A Balla Ingatlanirodák szakértői szerint a tíz százalékos alku már a múlté, jobban csupán a családi házakra lehet alkudni.

Oldalak