Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 21. kedd, Olivér

Hírek: Színes

Gárdonyi piknik: a tér mindenkié  

Egy piknik erejéig kiköltözött a B32 Galéria és Kultúrtér a Gárdonyi térre, ahol almával, süteményekkel valamint hűsítő limonádéval kínálták a látogatókat június 8-án..

Együtt a gyermekotthonért  

A gyerekek tehetnek legkevésbé nehéz sorsukról és megérdemlik a segítséget: Hussini Henrietta, a Rotana Cafe vezetője ezért gyűjtést szervez a Kossuth Lajos Gyermekotthonnak. A Fadrusz utcából nyíló kávézóba június 16-án egész nap lehet adományokat vinni, valamint az aznapi bevétel fele is a gyerekeket segíti majd.

Kutyák, nyuszik, cicák az iskolában

Első alkalommal rendezte meg idén a Rex Kutyaotthon Alapítvány a Felelős Állattartás Napját. A kerületben a Petőfi Sándor Általános Iskola és Óvoda adott helyszínt az eseménynek. A hosszú távú cél egy országos kezdeményezés létrehozása.

Négy hétvégén a gyalogosoké lesz a Szabadság híd  

A nyár négy hétvégéjén lezárják a gépjármű- és villamosforgalom elől a Szabadság hidat, azt a gyalogosok, kerékpárosok vehetik majd birtokba - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.

Újbudán is lesz egyszülős napközis tábor  

Több mint 150 gyermek részére kínál kedvezményes táborozási lehetőséget az Egyszülős Központ. Újbudán június 19-től kezdődnek a hetente változó tematikájú napközis táborok, amelyekben heti 3000 forintért biztosítanak szünidei programokat az egyszülős családban élő gyermekeknek.

Katonákat köszöntöttek  

Újabb két nyugalmazott katonát köszöntöttek a kerületben Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselőjének kezdeményezésére. Zombory Vilmosné 85., Szabó Jenő 90. születésnapját ünnepelte tavasszal.

Telt ház volt az ELEVEN Tavaszon  

Hosszas szervezés és komoly előkészületek előzték meg a negyedik ELEVEN Tavasz fesztivált, de megérte a fáradozást. Senki sem csalódott, aki május 19–20. között a Bartók Béla Boulevard-on járt.

Közösségi Bank és Farmbistro Újbudán  

A fenntarthatóság jegyében nyitott közösségi bankfiókot a Bartók Béla úton a Magnet Bank. A közösségi pont inkább kávézóra, mintsem pénzintézetre emlékeztet. A hely akadálymentes, baba- és kutyabarát.

Chris Cornellre emlékeznek az A38 hajón  

Magyar zenészek, újságírók és rajongók emlékeznek Chris Cornellre, a Soundgarden és az Audioslave közelmúltban elhunyt énekesére június 23-án az újbudai A38 hajón.

Már szombaton gyereknap volt a kerületben  

Gazdagréti gyereknap

Hétvégén a kerület számos pontján tartottak gyereknapot. Már szombaton minden szülő, nagymama és nagypapa a gyerekeket ünnepelte, a sort a Bikás parki rendezvény zárta vasárnap.

HEROSZ állatotthon nyílt nap lesz szombaton  

Az Újbudai székhelyű, 1882-ben alapított Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület nyílt napra várja az érdeklődőket május 27-én 10-15 óra között a XXII. kerületi állatotthonában (XXII. Nyél utca 239.). Az egész napos programok között lesz kutyaszépségverseny, bemutatót tart a székesfehérvári HEROSZ Dog Garden kutyaiskola, lesz egzotikus állatbemutató, kutya és cica simogató, kutyasétáltatás, ingyenes kutyakozmetika, Wash&Vau önkiszolgáló kutyamosó, valamint gyerekeknek lovaglás, arcfestés, garázsvásár, tombola és gyereksarok is.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Új bábszínház, független bábelőadások Újbudán  

Manna Matiné címmel indít sorozatot a B32 Galéria és Kultúrtér és a Manna Produkció, amelynek keretében gyerekeknek és felnőtteknek szóló bábelőadásokat láthat a közönség az újbudai színházban. November 18-19-én két pályakezdő rendező mutatkozik be, két kortárs mesével. Szombat délelőtt a kisebbeket a Sündör és Niru című varázsos lényekkel teli bábjáték várja, a nagyobbakat vasárnap este A macskaherceg kilencedik élete című keserédes szerelmes történet.