Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 7. kedd, Gizella

A Feneketlen Fénylő tó

Kultúra   |   2010, június 28 - 19:50
Nyomtatóbarát változatSend by email
A Feneketlen tó. Évtizedekkel ezelőtt és napjainkban. Télen és nyáron. Pasztellel, olajjal, ceruzával és akvarellel. Modern és klasszikus stílusban, elnagyoltan és precízen kimunkáltan. Minden kép más és más, csak egy dolog közös bennük a helyszín. A Feneketlen, vagy más néven a Fénylő tó. Ugyanis ezt a címet viseli Molnár József festőművész kiállítása, amelyet pénteken nyitottak meg az Újbuda Galériában.
Molnár József 1953 óta él a XI. kerületben a Kosztolányi Dezső tér 80. számú házban. Először albérlő volt, majd véglegesen felköltözött a legfelső emelet műteremlakásába, azóta szemléli az évszakok változását a Feneketlen tó körül. Ez a különleges látvány még a mindennapi szemlélőt is csodálkozással tölti el, nemhogy a színek, a formák és a hangulat festőjét. Alkotásaiban az oldott festőiség mellett folklórra utaló megnyilvánulások és konstruktív törekvések egyaránt megfigyelhetők. Molnár József munkáinak mindegyikét a pillanat szépsége ihlette, számos ilyen pillanat azonban csak évek alatt került a vászonra végleges formában. Akik ismerik őt, nemcsak művészetéért, de személyiségéért is nagyra tartják. A festőkre egyáltalán nem jellemző nyugodtsága, megfontoltsága festményeire is kihat, melyekből a harmónia, és a bensőségesség sugárzik. A mostani kiállítás a Feneketlen-tavat és közvetlen környezetét mutatja be az idő, a tér, és az évszakok váltakozásának tükrében úgy, ahogy azt a művész 57 év óta megfesti.