Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Cseh Tamásra emlékeztek

Kultúra   |   2013, január 22 - 14:58
Nyomtatóbarát változatSend by email

A hétvégén kihirdették a Cseh Tamás emlékére meghirdetett verseny eredményeit, kedden pedig kiállítással és koncerttel emlékeztek a legendás zenészre, a 2009-ben elhunyt Kossuth-díjas előadóművészre, énekesre és dalszerzőre az Országos Széchényi Könyvtárban. Újbuda díszpolgára hetven évvel ezelőtt, január 22-én, a magyar kultúra napján született.

A 2009-ben elhunyt énekes–dalszerző 70. születésnapja alkalmából nem hivatásos előadók, énekesek, együttesek és alkotók részére októberben hirdetett két kategóriában pályázatot a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ.

Több mint 30 előadó, illetve együttes nevezett dalokkal, 15 alkotó küldött be egy-egy Cseh Tamás-dal által ihletett fotót, videoklipet. A pályaművek előzetes zsűrizése után a legjobb előadók és alkotók meghívást kaptak, hogy produkciójukat a kulturális központ színpadán élőben is bemutathassák. A legjobbnak bizonyult produkciókat a hétvégi gálaesten hivatásos művészek – Bornai Szilveszter, Joós Tamás, Kátai Zoltán, Krulik Zoltán, Kecskeméti Gábor, Novák János és Róka Szabolcs – társaságában mutatták be.

Mindkét kategóriában az első helyezett 100 ezer, a második 50 ezer, a harmadik helyezett pedig 30 ezer forint pénzdíjat kapott.

A mai, magyar kultúra napján megrendezett emléknap megnyitóján Bereményi Géza, Cseh Tamás szövegírója a dalszerzőt, Jankovics Marcell pedig a képzőművész Cseh Tamást mutatta be, aki éppen ezen a napon született. Dalai egykori zenésztársai, Novák János, Márta István és Kecskeméti Gábor tolmácsolásában csendültek fel.

A közönség ezen a napon megtekinthette a Levél nővéremnek 2 Katona József színházbéli, 1994. márciusi premierjéről készült koncertfelvétel restaurált, kiegészített változatát, valamint a Cseh Tamás arcai című 75 perces összeállítást. Az érdeklődők kiállításon láthatták a Cseh Tamás által készített csaknem száz metszetet, fellépéseinek színházi, stúdióbeli rekvizitumait, plakátokat, minden lemezének eredeti kiadását, kéziratokat, kottákat, kedves használati tárgyait. Emellett bepillanthattak Cseh Tamás titkos indián életébe, megtekinthették tipijét és különféle indián eszközöket.

A látogatók a Cseh Tamás-archívum dokumentumaival számítógépeken, az archívum munkatársai segítségével ismerkedhettek meg, illetve a képernyőkön több ezer fényképet tekinthettek meg tematikus válogatásban. Este 18 órától Másik János adott koncertet a közös dalokból.