Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 7. kedd, Gizella

Rippl-Rónai és utcatárlat

Kultúra   |   2009, október 20 - 16:43
Nyomtatóbarát változatSend by email
Újbuda önkormányzata, minden évben kiemelt támogatója a Magyar Festészet Napja programsorozatnak. Idén a kerületi "fő attrakcióra" az Újbuda Galériában került sor, mely az önkormányzat épületében két év óta folyamatosan ad helyet kerületi művészek alkotásainak.
Az október 16.-án megnyitott Festészet anno című tárlaton híres magyar festőművészek, így többek között Rippl-Rónai József, Domanovszky Endre, Czóbel Béla, Iványi Grünwald Béla, Molnár C. Pál, Újváry Lajos, Bálint Endre, Mihálcz Pál, Tölgyessy Artúr, Orosz Gellért és Bod László képei tekinthette meg a közönség. A bemutató további érdekessége, hogy valamennyi világhírű művész egykor Újbudán élt. Szintén az Önkormányzat jóvoltából valósult meg a Festészet Napjának leglátványosabb eleme, ami a járókelőket szólította meg. Ugyanis a Bartók Béla úton három helyszínen - a Gárdonyi téren, a Szent Gellért téren és a Móricz Zsigmond körtéren - rendeztek utcatárlatot a kortárs alkotók festményeinek 2-szer 3 méteres óriás nagyításaiból. "A művészet elérhetőbbé tétele egyébként is az idei eseménysorozat egyik vezérfonala" - hangsúlyozta a rendezvény egyik főszervezője, Bukta Norbert. Ezzel az utcatárlattal azoknak a járókelőknek is jutott a kultúrából, akiknek az ideje nem engedte meg, hogy betérjen valamelyik műterembe.