Néhol szinte előírták a fogyasztását, míg máshol üldözték, betiltották, fogyasztóit börtönbe zárták vagy éppen kivégezték. A habos, aranyló ital sokak kedvence, így annak a szerzőpárosnak is, akik a Sörtéka című kötetben mindent összegyűjtött, amit a sörről tudni érdemes. Kezdve a sörfőzés történetével, majd országonkénti bemutatásával, folytatva a helyi specialitások felsorolásával, az italhoz fűződő mítoszokkal, gyűjtőkkel, szótárral és a sörhöz kapcsolódó ételreceptekkel.
A könyv számtalan érdekességgel szolgál, kezdve attól, hogy az ókori rabszolgákat azért itatták sörrel, mert tudták, hogy a beteg rabszolga nem sokat ér, igaz, komló helyett ízesítésre datolyát használtak, az iváshoz meg szívószálat. Ráadásul a szerző megadja a pontos egyiptomi receptet, ami már nem is más, mint rítus, szakrális áldozás. A rómaiak nyomasztó kulturális fölénye, s lenéző, fanyalgó definíciójuk: árpabor, sem tartóztathatta fel a sör germán, angol, ír elterjedését. A középkori sörfőzés döntő fordulat volt: a komló kiszorította a méz és a szegfűszeg használatát az elkészítési folyamatból.
A kötet nemcsak a főzés történetével foglalkozik, de alapanyagaival is, s folyamatával is megismertet bennünket. Itt megtudhatjuk, hogy mi a különbség a színsörlé és a fickósör között, de az is kiderül a kötetből, hogy a sört nem csak a nagy sörfőzdék készítették azzal a céllal, hogy eladják, hanem otthon is főztek. A házi sörfőzés olyan magától értetődő volt, mint a kenyérsütés és bizony, ma is lehet nagyon finom falatokat készíteni a habos italból.
A könyvben külön oldalakat szentelnek azoknak a receptek, amelyeknek egyik fő alapanyaga a sör. És ha a háziasszonyok a családfő kedvében akarnak járni, akkor a vasárnapi ebéd során sörös krumplileves, sörben főtt ponty és sörös ostya is kerülhet az asztalra.
|
|
|
május 7. kedd,
Gizella
