Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

A Kulturális Városközpont első eseménye a TérFelFeszt

A Kulturális Városközpont első eseménye a TérFelFeszt Újbuda Önkormányzata kortárs művészeti negyed létrehozását tervezi a következő években a Bartók Béla úton. A legutóbbi önkormányzati testületi ülésen a képviselők támogatták az elképzelést. A keddi sajtótájékoztatón a kerületben élő neves művészek, Fenyő Iván, Bodrogi Gyula, Karinthy Márton is támogatásáról biztosította az önkormányzatot.

Most szombaton a nagyközönség számára pedig a Gárdonyi szobornál kedvcsináló programokat rendeznek, a húszas évek hangulatát idézik meg koncertekkel, irodalmi, képzőművészeti eseményekkel.

 

Újbuda önkormányzata kortárs művészeti negyed létrehozását tervezi a következő években a Bartók Béla úton. Ennek pontos helye a kerület történelmi városmagjában, a Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér közé eső útszakasz lenne, mely „Buda Andrássy útjávᔠválhat kortárs művészeti galériák, kávéházak, teraszok létrejöttével, homlokzat felújítások révén, design cégérek megjelenésével, valamint portál-kialakításokkal, járda- és térburkolatok kiépítésével. A városfejlesztő önkormányzati vezetés azért is határozta ezt el, hogy megelőzze az építészeti emlékekben és kultúrtörténeti hagyományokban egyaránt gazdag, patinás városrész kiüresedését, elszürkülését.

 

A megújulás a Gárdonyi-szobor környékével kezdődik. A régi Skála helyén készülő épület együttes melletti utca, a Bercsényi is korlátozott forgalmúvá válna, így kapcsolódna az országban egyedülálló bevásárló- és szabadidő központ – melyben végre megnyílik a kerület életéből eddig hiányzó mozi - a kulturális városközpont tengelyéhez. Ez az utca fut ki a Gárdonyi-szoborhoz, ahol a projekt első kulturális rendezvénye, a TérFelFeszt valósul meg. Az esemény szeptember 19-én, szombaton lesz, ennek célja, hogy felhívja – elsősorban az itt élők, de a kerületbe látogatók, az itt tanuló egyetemisták – figyelmét erre a kis térre, ahol a jövőben lehetőség nyílik egy kellemes kikapcsolódást biztosító városi köztér kialakítására. A tér jelenleg csak helyrajzi számmal bír, most pedig a széles közönségnek nyílik alkalma arra, hogy javaslatot tegyen a tér elnevezésére. A helyszínhez köthető tudósok, írók, művészetpártolók és művészek közül négy karakteres személyt választottak ki – mint a tér lehetséges névadói. A köréjük szerveződő esemény egyben visszaidézi a századelő hangulatát. Az esemény üzenete: „Fedezzük fel és nevezzük el a teret!” A helyszínhez köthető négy karakteres személy: Gárdonyi Géza, Latinovits Zoltán, Csontváry K. Tivadar és Hadik András.

 

Kultúra, vendéglátás, szolgáltatás – elsősorban ebben a három funkcióban gondolkodik Újbuda önkormányzatának vezetése. A Gárdonyi szobor környékén az önkormányzat öt ház homlokzatát újítja fel, parkot alakít ki, illetve létrehoz egy galériát. Ezen kívül hamarosan újra megnyit a Hadik kávéház (melynek tetőterében élt és alkotott Csontváry): visszavásárolták a helyiséget, és a bérbeadáskor kikötötték, hogy csak a tervezett kulturális környezethez illeszkedő kávéházat lehet ott létrehozni. Az önkormányzat további 56 helyiség tulajdonosa az utcában, ezekben 90 százalékos bérleti díj kedvezményt adnak annak, aki valamilyen kulturális intézményt, kortárs galériát, zenei szalont, antikváriumot üzemeltetne ott. A hosszú távra szóló változás, megújulás része az egyetemi negyed is, hiszen a diákság összejövetelei, az együtt és sokféleképpen eltöltött szabadidő, a fiatalság kulturális pezsgése jellemzője a kerület életének.

 

Ötletzápor pályázat „

Képzeld el, milyen lenne a Te Bartók Béla utad!” – ezzel a szlogennel hirdette meg Újbuda Önkormányzata a hamarosan újjászülető Bartók Béla út és környéke ötletpályázatát. Ennek célja, hogy a kerület vezetése és képviselő-testülete megismerje a terület megújításával, funkcióváltásával kapcsolatos fiatalos, kreatív ötleteket, meglátásokat. Az ötletpályázaton, annak hangvételéből következően is elsősorban a Bartók Béla út környezetében tanuló, élő és ezt a teret használni szándékozó fiatalok elvárásait, elképzeléseit, kreatív ötleteit várták. A pályázatra azonban nemcsak az ifjúság jelentkezett, a legötletesebb munkákat a 19 –i TérFelFeszt rendezvényen ismerheti meg a nagyközönség.

 

Művészeti élet Újbudán

Újbuda Önkormányzata mindig is elkötelezett volt a művészet és a kultúra iránt. Minden évben megrendezik az Újbuda Jazz Fesztivált, a Cubano Fesztivált, olyan nagyhírű zenekarokat támogatnak, mint a Budapesti Vonósok és a Budapest Jazz Orchestra. A kerületben működik a MU, a Szkéné és a Karinthy színház is. Az Újbuda Mecénás művészeti ösztöndíjjal évente hat tehetséges művészt támogatnak: a képző- és iparművészet, a zene és az irodalom képviselőit. Az évente kiírt kulturális pályázaton keresztül pedig helyi civil szervezeteket és magánszemélyeket, valamint helyi képzőművészek művészeti albumainak kiadását is segítik. Újbuda minden évben kiemelt támogatója a kerületből indult, immáron az országhatárokon is átlépő, nemzetközi hírű rendezvénynek, a Magyar Festészet Napjának. Idén pedig a Magyar Dal Napja országos rendezvénynek is Újbuda, pontosabban a leendő kulturális városközpont adott otthont.

 

A BARTÓK egy jó hely, a BARTÓK a kultúra helye!

A cikkhez videó is tartozik, a megtekintéséhez töltse le a Windows Media plugin videólejátszót!