Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

gyerekprogram

Sikeres fesztivál köszöntötte a tavaszt  
 

A Tavaszváró piknikkel elindult Újbuda szabadtéri programjainak sora április 13-án. A húsvéti tematikájú rendezvény egész nap látogatók tömegeit vonzotta, elfoglaltságot kínálva a család minden tagjának.

Zöld a lelke mindennek  
 

Tematikus gyerekprogramot tartottak a környezettudatossághoz kapcsolódóan a B32 Galéria és Kultúrtérben április 14-én.

Befejeződött az Amfiteátriumi Mesék második évada  
 

Három nyári estén is kedveskedett a világ legkisebb amfiteátriumában, a Gazdagréti Közösségi Ház előtti téren gyerekeknek a Portéka Színpad. A mesés rendezvényeket mindhárom hónap utolsó keddjén tartották.

Újbudai Vízimajális volt Kamaraerdőn  

Több mint tíz csapat mérte össze szurkolói tudását a Nem vagyunk mi kispályások címmel első alkalommal megrendezett Újbudai Vízimajálison, amelyen a szurkolói pályázat legjobbjait is díjazták vasárnap a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban.

Újabb mesés délután a sulikezdés jegyében  

Az iskolakezdés jegyében folytatta tematikus gyermeknapsorozatát a B32 Galéria és Kultúrtér. Szeptember 10-én mesejáték, papírszínház, mesesarok, kézműves foglalkozások, kötelező olvasmányok börzéje és kézműves csokoládék vására várta az érdeklődőket.

Óriási siker volt a Bikás parki gyermeknap  

Sosem látott tömeget vonzott az ötéves múltra visszatekintő gyermeknapi rendezvény. Kicsik és nagyok egész nap izgalmas programokon szórakozhattak a Bikás parkban.

Gyerekekről szólt a dizájnvásár  

A gyerekek voltak a Mini Design Market főszereplői május 7-én a B32 Galéria és Kultúrtérben. Az immár hagyományos, ingyenes vásáron designer ruhák, ékszerek, játékok, lakberendezési tárgyak, valamint izgalmas workshopok és gyermekműsorok várták a családokat.

ELEVEN tavasz - Rendelj novellát az asztalodhoz!  

Idén május 6–8. között a Bartók Béla Boulevard (BBB) ad otthont az ELEVEN Tavasz kulturális és dizájnfesztiválnak, amelyre a szervezők ez évben Portugáliát hívták meg vendégül.

Húsvéti csokoládé és bábszínház  

Csokoládét kóstoltak, báb-és papírszínházi előadást néztek illetve kézműves foglalkozáson is részt vehettek azok a gyerekek, akik ellátogattak a B32 Galéria és Kultúrtér márciusi, tavaszváró húsvéti rendezvényére a hétvégén.

Gyerekzsivajtól volt hangos a Savoya Park  

Gyerekzsivajtól volt hangos a Savoya Park

Közös tanévnyitó fesztivált tartott augusztus 29-én a 11-ik születésnapját ünneplő Savoya Park bevásárlóközpont és Újbuda Önkormányzata. A szervezők gyerekprogramokkal, a tanévkezdéshez kapcsolódó eseményekkel és nyereményekkel készültek az egész napos rendezvényre.

Változatos programok a nyári szünetben Újbudán  

Változatos programok a nyári szünetben Újbudán

Alig néhány hét, és kicsöngetnek: megkezdődik a nyári szünet az iskolákban, óvodákban. A szülőknek pedig 11 hétre való programot kell összegyűjteniük csemetéik számára. A táborozás kézenfekvő megoldás lehet, bár sokszor nem olcsó. Az önkormányzat által támogatott gyerektáborok viszont tartalmas alternatívát kínálhatnak a kerületi gyerekeknek.

Állati hétvége volt Gazdagréten  

Állati hétvége volt Gazdagréten

Állatos gyermeknapot rendeztek Gazdagréten május 30-án. Az eseményt a KULTI Gazdagréti Közösségi Ház, a Gazdagréti Összefogás Egyesület és a Gazdagréti Nyugdíjas Szabadidő Klub együtt szervezte.

„A legőszintébb közönség előtt koncertezni mindig nagy kihívás”  

„A legőszintébb közönség előtt koncertezni mindig nagy kihívás”

A Napvirág Zenekar 2008-as megalakulása előtti években tagjai egy budapesti mozgásstúdióban tartottak zenés-mozgásos foglalkozást kisgyermekeknek és szüleiknek. Részben az akkori pozitív visszajelzéseknek, részben a kicsik reakciójának köszönhetően készültek el a zenekar saját dalai.

Gyermeknap a Bikás Parkban  

Gyermeknap a Bikás Parkban

Május utolsó hétvégéjén újra benépesül a Bikás Park, Újbuda Önkormányzata idén is egész napos gyermeknapi rendezvénnyel készül. Május 31-én egyszerre több helyszínen lesznek az események, a sátrakban készségfejlesztő játékokat lehet kipróbálni, a színpadon a magyar könnyűzenei előadók lépnek fel.

Oldalak