Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 22. péntek, Móric

közösségi kert

Szezonnyitó volt a Hengermalom Közösségi kertben  

Szezonnyitó pikniket tartottak a kelenföldi Hengermalom közben tavaly ősszel átadott közösségi kert gondozói április 1-én. Az eseményt Haidar Norbert önkormányzati képviselő és Hoffmann Tamás polgármester kezdeményezte. A program elsődleges célja az ismerkedés és a tapasztalatok megosztása volt.

Megnyílt a Hengermalom közösségi kert  

Kelenföldön a Nándorfejérvári útnál, a Hengermalom közben adták át Újbuda ötödik közösségi kertjét november 8-án. A kert ágyásait sorsolással osztották ki, a műveléshez szükséges kezdőcsomagról az önkormányzat gondoskodott.

Épül a közösségi kert a Hengermalom közben  

Még idén birtokba vehetik a bérlők a Hengermalom közben épülő közösségi kertet, ahol Újbuda Önkormányzata egy közös parcellát és harminc ágyást alakít ki. Az ágyásbérlők köre még nem végleges, továbbra is várják az érdeklődő környékbeliek jelentkezését.

Újabb közösségi kert épül Újbudán  

Újbuda a futókörök mellett a közösségi kertek építésében is az élen jár, hiszen a Hengermalom közben hamarosan elkezdődnek a közösségi kertet kialakító és a gázfogadó keleti oldalán lévő parkot megújító munkálatok.

Oktatás a kiskertben  

Rendhagyó természetismeret órát tartottak az őrmezei közösségi kertben. Az Őrmezei Általános Iskolából érkező 5. évfolyamos gyerekek ismerkedtek a fűszernövényekkel és a zöldségekkel.

Zöld szigetet a gangos házba  

Zöld szigetet a gangos házba

Csipetnyi természetet, felüdülésre alkalmas zöld övezetet csempészett árnyékos, falakkal körülvett gangjának életébe az egyik, Ballagi Mór utcában található épület közössége. Újbuda csaknem százéves házának lakói összefogtak, és saját kezűleg építették át az udvart, ahol tavasztól őszig élvezhetik a szabad levegőt, a kertészkedés örömeit. A beruházás 4,5 millió forintba került, amelybe a MOL és az önkormányzat is beszállt.

Közösségi kert nyílt Albertfalván  

Közösségi kert nyílt Albertfalván

Őrmező és Kelenföld után Albertfalván is közösségi kertet nyitott Újbuda Önkormányzata. A Kondorosi út, Albert utca, Csurgói út és Rátz László utca övezte területen huszonkilenc ágyást és két parcellát alakítottak ki a városrész hobbikertészeinek.

Egy éves a kerület első közösségi kertje  
 

közösségi kert

Paradicsom, zöldborsó, cukkini vagy eper ritkán terem panel között, ám ma már ez sem lehetetlen. Újbuda Önkormányzata egy évvel ezelőtt Őrmezőn hozta létre a városrész első közösségi kertjét, a faládás ágyások gondozási jogát pályázaton nyerhették el a lakótelepi családok. Az Őrmezei Közösségi Kert első születésnapját az ágyások bérlői a tavaszi ültetésre való felkészüléssel töltötték.

Kertészkedőket vár a Kelenkert  

Kertészkedőket vár a Kelenkert

A kelenföldi hobbikertészek hamarosan birtokba vehetik Újbuda újabb közösségi kertjét. Közel 50 ágyásra jelentkezhetnek azok, akik a városi kertészkedést szeretnék kipróbálni, a 4,6 négyzetméteres parcellákba igény szerint virágokat, zöldségeket és fűszernövények lehet majd ültetni. A parcellák bérlésére már lehet jelentkezni.

Tanóra a közösségi kertben  
 

Tanóra a közösségi kertben

Tanórát tartottak a minap a kerület első közösségi kertjében. Egy közeli általános iskola tanulóinak ugyanis az Őrmezei Közösségi Kertben volt kihelyezett természetismereti órájuk. Egy évvel ezelőtt Őrmezőn hozta létre a városrész első ilyen jellegű kertjét az önkormányzat, a faládás ágyások gondozási jogát pedig pályázaton nyerhették el a lakótelepi családok. Az ötletgazda Junghausz Rajmund szerint a kertet nemcsak termesztésre, hanem ismeretterjesztésre is lehet használni.

Megkezdődött a Kelenföldi Közösségi Kert építése  

Megkezdődött a Kelenföldi Közösségi Kert építése

Újabb közösségi kert nyílik a kerületben. Őrmező után ezúttal Kelenföldön kapnak lehetőséget a városi hobbikertészek, és hamarosan 50 ágyásban kezdődhet meg a termesztés. A tereprendezés már zajlik, és a parcellák bérlésére is lehet jelentkezni.

Egyéves a kerület első közösségi kertje  

Egy éves a kerület első közösségi kertje

Paradicsom, zöldborsó, cukkini vagy eper ritkán terem panel között, ám ma már ez sem lehetetlen. Újbuda Önkormányzata egy évvel ezelőtt Őrmezőn hozta létre a városrész első közösségi kertjét, a faládás ágyások gondozási jogát pályázaton nyerhették el a lakótelepi családok. Az Őrmezei Közösségi Kert első születésnapját az ágyások bérlői a tavaszi ültetésre való felkészüléssel töltötték.

Továbbra is igény van közösségi kertekre  

Továbbra is igény van közösségi kertekre

Az urbánus életforma velejárója napjainkban a közösségi tevékenység, annak is egyik leglátványosabb formája a közösségi kertészkedés. Az Index úgy értesült, hogy bár a fenntartó Kortárs Építészeti Központ már majdnem eltemette, mégis megmenekült a Lecsós névre hallgató közösségi kert a Millenárisban.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Kezdődik az ELEVEN Ősz  

2017szeptember2210:00
»
2017szeptember2419:00

Szeptember 22. és 24. között már negyedik alkalommal rendezik meg az ELEVEN Ősz fesztivált Újbudán.