Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

véradás

Ma van a véradók világnapja  

Újbuda ad otthont a hazai egészségügyi ellátórendszer egyik legfontosabb háttérintézményének, az Országos Vérellátó Szolgálat központjának. A Karolina úton már a múlt század derekán is több kórház működött, azonban maga az OVSZ csak az ezredforduló óta lát el itt szolgálatot. Ma, a véradók világnapján bemutatjuk, mitől különleges, sőt életbe vágóan fontos a Karolina úti épületegyüttesben zajló, igazán sokrétű munka.

Továbbra is várják a véradókat  

A kijárási korlátozás ideje alatt is várják a véradókat, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt szigorú intézkedéseket vezettek be - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ).

Országos véradási akciót tartanak péntekig  

Hétfőtől péntekig országos véradási akciót tart az egyik munkaerő-toborzással is foglalkozó cégcsoporttal közösen az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) - hangzott el az M1 adásában.

Civil véradás  

A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága az Országos Vérellátó Szolgálattal, illetve a fővárosi és a megyei Civil Információs Centrumokkal közösen április 9-11. között megszervezi az első Civil véradást. A rendezvény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, míg védnöke Prof. Dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár.

Véradókampány indul novemberben  

Véradókampányt indít az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) novemberben, elsősorban azokat szeretnék megszólítani, akik még sosem adtak vért.

Nyári kampányidőszak a véradásban  

Nyáron nehezebb összegyűjteni a szükséges vérmennyiséget - mondta Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szakmai főigazgató-helyettese a Kossuth Rádióban.

A Facebookon indított akciót a Vérellátó  

Véradó tabló – Te is képes vagy rá! címmel elindult a Karolina úton található Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) nyereményjátéka. A szolgálat a fesztiválszezont is kihasználja a létfontosságú készletek feltöltésére, és cégek is rendeznek saját akciókat.

Véradásra hívnak a hosszú hétvége előtt  

A május 1-jei hosszú hétvége előtt és után a biztonságos hazai vérkészlet fenntartásáért véradásra hív a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat.

Korlátozások a véradásnál  

Bizonyos vírusok fokozott kockázata miatt átmenetileg nem adhatnak vért azok, akik akár csak egy napot is eltöltöttek néhány francia, osztrák vagy román városokban. Ezek között van Bécs is.

Kevés a vér, véradásra hív az Országos Vérellátó  

Egy átlagos napon 1600-1800 ember ad vért Magyarországon, nyáron azonban visszaesik ez a szám. Az elmúlt hetekben ráadásul megnőtt az egészségügyi intézmények vérfelhasználása. A vérkészletek stabilitásának megőrzése érdekében az Országos Vérellátó Szolgálat véradásra hív mindenkit, aki egészségesnek érzi magát - írja a hvg.hu.

Több véradásra van szükség  

Augusztus végéig több mint ezer véradást szervez országszerte a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat.

Oldalak