Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Humorbomba a B32-ben

Újbuda   |   2020, február 24 - 11:05
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Rapülők együttes két tagja, Geszti Péter és Szentmihályi Gábor volt a vendége a Lemezjátszó Classic sorozatnak február 20-án. Horváth Gergellyel, az est házigazdájával beszélgettek a rendszerváltás utáni könnyűzenéről és a zenekar nevével 1992-ben megjelent albumról. A lemez kiadását több hanglemezgyártó visszautasította, mégis óriási sikert ért el a Magneoton vezetőjének segítségével.

A Rapülők eredetileg nem rap albumot tervezett, hanem az akkoriban divatos, nyugatról érkező groove-os tánczenék magyar változatát próbálta beemelni a hazai szórakoztató-iparba. - Az 1992-ben megjelent lemezt a közönség most is imádja, a rapperek és a zenei szakma mégsem ismeri el kiindulópontnak – mondta Geszti Péter szövegíró, aki szerint Pajor Tamás (Neurotic) punkos szövegmondása mellett, a Rapülők című album volt az első olyan lemez Magyarországon amely ezt a stílust képviselte. Büszke rá, hogy a magyar nyelv is alkalmas erre a műfajra.

Az Első Emeletből is ismert zenészek korabeli technikai eszközökkel ollózták össze a dalokat, az alkotók között Somló Tamás és Szulák Andrea is közreműködött. Az album több mint 200 ezer példányban kelt el, bár a hazai lemezkiadók nem bíztak a sikerében. Geszti hálás az LGT együttes tagjainak és Novai Gábornak (Dolly-Roll) a bátorításért. Az alapvetően kísérleti céllal készült korongot egy újabb követte, amire - Gesztiék szerint - a Rapülők koncertprogramjának kiegészítése miatt volt szükség. A zenekar legutóbb 2017-ben adott nosztalgia-koncertet, sikerrel.
A humoros, jó hangulatú esten a szövegíró és szerzőtársa számos sztorit megosztott a közönséggel, Geszti Péter felidézve dj-s múltját rábeszélt a dalokra és bemutatta azt is, hogyan kell ülve táncolni

D. B. S.