Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Tájak, borok, állatok

Újbuda   |   2020, február 17 - 19:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Egy életút képei címmel nyílt kiállítás Teszár Ákos fotóművész alkotásaiból az Újbuda Galériában, a tárlat március 16-ig látható.

Teszár Ákos a Borigo magazin fotósa, kedvenc témája a bor és a borkultúra. Az alkotóra - Pusztai Attila kurator szerint – a profizmus és az emberiesség jellemző. - Hatalmas portfóliót néztünk át, végül azokat a fotográfiákat hoztuk el az Újbuda Galériába, amelyek valódi emberséget és melegséget árasztanak – mondta.
A kiállításon borászatokban készült fotók mellett állatportrék és tájképek is helyet kaptak. - Szeretem a formákat, a bor misztériumát, nagyon közel áll hozzám a gasztronómiai is, ha fényképeket kell készíteni - mondta a művész, aki jobban szereti a fotográfus elnevezést. – A tárlat anyaga nem a sajtónak leadott munkákból állt össze, ezeket a képeket magamnak készítettem. A kiállításról elmondhatjuk, hogy én vagyok - mondta Teszár Ákos.

D. B. S.