Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 5. csütörtök, Vilma

A két egyetlen - Karinthy Frigyes nagy szerelmei

Események   |   2022, október 25 - 15:43Nyomtatóbarát változatSend by email
Időpont: 
2022október2717:00

Fráter Zoltán a tények játékos felhasználására épülő „szellemjárása”, amely a „két egyetlen” közt őrlődő Karinthy tragikomikus helyzetét és élete döbbenetes érzelmi fordulatát mutatja be.

Karinthy Frigyes huszonöt éves, amikor kalandos körülmények között megszökteti nagy szerelmét, a három gyermekes Judik Etel színésznőt. A férj haragja elől fél évig bujkálnak Berlinben, majd nagyobb összeggel megbékítve a férjet, Budapesten házasságot kötnek. Az író a „bogárka, bogaram” becézéséből adja a Boga nevet imádott párjának, aki az első világháború után kitörő spanyolnátha-járvány áldozata lesz. Karinthy ezt jegyzi naplójába felesége halála után: „Úgy érzem, agyamban daganat képződött, amikor ő meghalt…” A gyászoló férfi csaknem két év múlva, egy telefonvicc meghívását komolyan véve ismerkedik meg az akkor még férjes asszonnyal, Böhm Aranka orvosnővel. A szenvedélyes, minden férfit meghódító Aranka már másfél évtizede színesíti érzelmi viharaival a házasság hétköznapjait, amikor Karinthyt, aki mindvégig olthatatlan szerelemmel gondol Bogára, 1936-ban valóban műteni kell. Az élet-halál között lebegő író egyszerre két nővel viaskodik, képzeletben Bogával, a valóságban Arankával…

Vetítés helyszíne: BME OMIKK Emeleti közösségi terem (Budapest, Budafoki út 4-6, 1111)
Vetítés időpontja: 2022. október 27. 17 óra

https://www.omikk.bme.hu/hirek/20221012/filmvetites_a_ket_egyetlen_karin...