Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 2. szombat, Lujza

Albertfalvi helytörténeti kalandtúra

Időpont: 
2021június0510:00
»
2021június0515:00
Ismerjük meg Albertfalva múltját!

Kedves Gyerekek és Felnőttek!

Az Albertfalvi Helytörténeti Kalandtúra keretében sok érdekes és hasznos információt szerezhettek meg Újbuda legöregebb városrészéről, annak múltjáról.

A játék 2021. június 5-én 10 órától 15 óráig tart!

A kalandtúrát csak csapatok teljesíthetik, azaz minimum két fő, illetve maximum 5-6 fő. A csapatban nem lehetnek csak gyerekek, egy felnőtt kísérő mindenképpen kötelező.

A felnőttnek védettségi igazolvánnyal kell rendelkeznie, a gyerekeknél a játék megkezdésekor testhőmérsékletet mérünk.

A játékhoz szükséges kellékek: írószerszám, okostelefon vagy fényképezőgép.

Azoknál a gyerekeknél, akik nem szülővel együtt játszanak, szülői hozzájáruló nyilatkozatot kérünk, amely itt tölthető le:

https://akh.ujbuda.hu/sites/default/files/attachments/files/akhujbudahu/2021_05/nyilatkozat_albertfalvi_kalandtura_2021.doc

A feladatok úgy vannak összeállítva, hogy a helyszíneken a kérdések megválaszolásához szükséges információkat meg lehet találni, de ha nem sikerül, akkor nyugodtan lehet guglizni is! A játék az Albertfalvi Közösségi Háztól (1116 Bp. Gyékényes utca 45-47.) indul, ahol a csapatok megkapják a feladatlapokat, illetve ugyanitt kell leadni a kalandtúra teljesítésekor a kitöltött feladatlapokat legkésőbb 16 óráig. A szelfiket pedig az albertfalva2.0@gmail.com címre kérjük elküldeni.

A szelfiket az Albertfalvi Közösségi Ház Facebook oldalára töltjük fel, hiszen aznap lesz az Albertfalvi Mustra (Virtual Version 2.0), amelynek az eseményoldala a következő címen érhető el:

https://www.facebook.com/events/214399423559406

Érdemes az eseményhez csatlakozni, hiszen a játékot követően – június 5-én 17 órakor – itt osztjuk meg a helyes megoldást, illetve a nyertesek listáját is, hiszen minél több csapatnak nyernie kell! A beküldött szelfik esetében, ha valaki nem járul hozzá, hogy megosszuk azokat, akkor ezt jelezze nekünk!

Azok a gyerekek és felnőttek, akik teljesítik a kalandtúrát három ajándék közül választhatnak: Albertfalva póló, albertfalvi szinező, Kána könyv.

A legjobb eredményt elérő csapatok plusz ajándékokat kapnak.

Vidám és tapasztalatokban gazdag helytörténeti kalandtúrát kívánunk!

Albertfalvi Közösségi Ház