Számos kultúrában a Szél a világot és az embert mozgató erő metaforája, mely önmaga sosem látható, csak a hatását érzékeljük. Általa rezdül, mozdul meg az anyagi világ, felébred, él, pusztul és megújul.
A „Szél kapuja” maga az ember, egy átjáró az anyagi világ és a szellemi tér között. A Szél átjárja, összeköti ezeket a világokat, egyben megsemmisíti a határokat, és így mindenütt jelen van.
A Szél kapuja folytatja és tovább bontja a társulat két korábbi előadása, a Cseppkánon és a Raj kérdésfelvetéseit:
Hol keressük gondolatainkat, érzéseinket? Az agyban? A szívben? A sejtjeinkben? Egymásban? Kapcsolataink terében? Cselekedeteinkben?
Az előadás mozgásvilágát a Tai Chi Chuan, a Shen Dao Kung Fu és az ezekből építkező természetes gesztusok ötvözete adja.
Minimalista zenei kompozíciója olyan hangszerekre épül, mint a harmónium, a fúvósok, az ének vagy az emberi lélegzet, vagyis mindazon hangszerek és eszközök, melyek a levegő mozgásának, áramlásának gyöngéd vagy éppen vad erejét használják.
Az előadás tere, mely egyszerre képzőművészeti és szellemi tér – mint az Artusnál mindig – most is az egyik legmeghatározóbb alkotó elem. Ez alkalommal is több mint látvány vagy az előadást befogadó hely – a tér maga a tartalom.