Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 13. csütörtök, Antal, Anett

Fotoszintézis – Kocsis Ágnes kiállítása

Időpont: 
2016augusztus0319:00
»
2016szeptember0415:00

Megnyitó: 2016. augusztus 3. szerda 19:00

A kiállítást megnyitja: Mányoki Endre


„Diplomamunkám egy általam kialakított, számomra montázsként értelmezett ábrázolásból indult ki. Az öt tagú festménysorozatból, kettő nem a falon helyezkedik el, hanem kiemelve a többitől, néhol teljesen eltakarva őket lóg a térben. Ezzel célom, két egymással ellentétesnek mondható ”világ” szembeállítása volt, mivel diplomamunkám tematikájában fontos szerepet játszik a természetre utaló és a mesterséges közeg viszonya, valamint a technikai kép és a festmény kapcsolata. Elkészítésükkor törekedtem egy formailag és színileg redukált ábrázolásmódra, egy letisztult képi rendszer bemutatására. Festményeimben a fotózás gesztusára reagálok. Azt a dimenziót szeretném megjeleníteni, amivel egy fotós nem operálhat, kiemelve azt, hogy mint festő megtehetek olyan módosításokat, kiemeléseket, amiket a fényképezés technikájával megvalósítani nem tudok. A fotózásban keresett motívumok, képkivágás, geometrikus elrendezés hatással lettek a festészetemre.

A fotózásban szerzett tapasztalataimból kiindulva próbáltam festészeti technikákkal megvalósítani egy általam választott témát. A számomra kedves természetábrázolást két irányból közelítem meg. Az egyik egy úgymond érintetlen, ideális táj, és a másik egy ember által előre kivágott, fogyasztásra termesztett növény összeválogatása egy műanyag tálkában, semleges háttérben. A néző így közéjük lépve egyik oldalról szemlélheti az általa létrehozott illetve fenntartott természetet és megfordulva a tőle függetlenebbet.”


Fb esemény: http://www.facebook.com/events/1784203148482996/


Megtekinthető: 2016. szeptember 3-ig

(Nyitvatartás: kedd-péntek 14:00-17:30 szombat 11:00-15:00)


K.A.S. Galéria

1114 Budapest, Bartók Béla út 9.

kasgaleria@gmail.com

facebook.com/kasgaleria

www.kasgaleria.tumblr.com