Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 5. csütörtök, Vilma

Kettős kötődés – Szántó István kiállítása (K.A.S. Galéria)

Események   |   2022, november 21 - 08:49Nyomtatóbarát változatSend by email
Időpont: 
2022november2218:00

Szántó István munkáiban a hagyományos népi tárgykultúra, illetve épített örökség strukturális és vizuális sajátosságaiból indul ki.

Ez megvalósulhat anyaghasználatban, egy adott technológia átemelésében, kisajátításában (mint jelen kiállítás egyik központi darabja, a Kettős egység című munka esetében is) illetve motivikus kapcsolatok kortárs vizuális interpretációjában. Szántó érdeklődése a tárgyalkotás során nem antropológiai (sokkal inkább formai összefüggésekre koncentrál), azonban a forrásként használt etnográfiai elemek sokszor a médiumválasztás, illetve a térbeli bemutatás, az installálás során utalnak vissza az eredeti kontextusra (például a Kettős egység fotóprint vagy a Votulj! installáció kipakoló vásári szerkezete).

Szántó saját alkotói praxisa mellett művészetszervezői vonalon is törekszik a kortárs művészet és a népi tárgyalkotó kultúra kapcsolatának kibontására. 2021-ben hozta létre a FA Képzőművészeti Alkotóműhelyt. A kezdeményezés célja, hogy a két terület kapcsolatának újrapozícionálása egy intenzív, támogató műhelymunka során, a kortárs meghívott alkotók mellett interdiszciplináris szereplők bevonásával. A program helyszíne a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum tagintézményeként működő Vasi Skanzen. Ahogy ő fogalmaz: „Ezzel a művészeti szervezőmunkával kifejezésre hozom képzőművészeti elképzelésemet, a népi kultúra és a kortárs attitűd kettős kötődését.”

Megnyitó: 2022. november 22. (kedd) 18:00

A kiállítást megnyitja: Salamon Júlia kulturális munkás, a kiállítás kurátora

A kiállítás ingyenesen látogatható: 2022. november 23-a és december 11-e közt, szerda, csütörtök, péntek 15.00–18.00.

Finissage – kazeines tempera workshop: december 10. (szombat) 16.00-18.00. A workshop egy ritkán használt festészeti technikát ötvöz egy stenciles motívumsokszorosító eljárással, a népi kultúra fekete-vörös-fehér színtriászának rendszerén belül.

///

SZÁNTÓ István (1978)

• Szombathelyen alkot és dolgozik.
•2003-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Ebben az évben volt az első együttműködése a K.A.S. Galériával, szintén egy egyéni kiállítás apropóján.
• Tanulmányait a Bécsi Képzőművészeti Akadémián (Akademie der bildenden Künste Wien) kontextuális festészet szakán folytatta.
• 2020-ban a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar doktori fokozatot szervezett, disszertációját A népi kultúra metamorfózisa címmel a népi díszítő és tárgykultúra megjelenése a magyar képzőművészetben témában írta, amely kutatás jelen önálló kiállítás kiinduló pontját is adja betekintés engedve az elmúlt két év alkotói eredményeibe.
• Szervezője a szombathelyi Murális Műhelynek és Symposionnak, valamint a FA Képzőművészi Alkotóműhelynek.
• Művei közgyűjteményben: Kecskeméti Katona József Múzeum, PTE Művészeti Kar Doktori Iskolájának Gyűjteménye, Szentendre Modern Gyűjtemény, Szombathelyi Képtár, Tragor Ignác Múzeum Vác


K.A.S. Galéria
1114 Budapest, Bartók Béla út 9.