Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 18. szombat, Erik, Alexandra

Magyar Fotográfia Napja az Albertfalvi Közösségi Házban

Események   |   2016, augusztus 19 - 12:58
Nyomtatóbarát változatSend by email
2016augusztus2918:00
»
2016szeptember1919:00

Szeretettel meghívjuk Önt és barátait Fabó Katalin fény-kép-rögzítő Újpesttől a Nyugatiig +… című fotókiállításának megnyitójára az Albertfalvi Közösségi Ház Kályha Galériájába!

Megnyitó: 2016. augusztus 29. hétfő 18 óra

Megnyitja: Fabó László orgonaépítő



„Az életemből 46 évet éltem Budapesten, amikor egy nagy elhatározással vidékre, Őrbottyánba költöztünk. A kiállítás szempontjából ez azért fontos, mert attól kezdve vonattal jártam dolgozni, s minden nap kétszer nézegettem a sínek melletti betonfalakat, és a rajtuk látható graffitiket.

Vonzalmam irántuk nem új keletű. A 2000-es évek elején Hajdú József Ferenc főiskolai tanár előadását hallgattuk a tanítványaimmal, helyszíneken néztük az „alkotásokat”, és sokat beszélgettünk róluk: helyes vagy nem helyes, jelentenek-e valamit, szólnak-e valakikhez, miért tiltják, miért készülnek mégis, és így tovább.

A kiállítás válogatás a vasúti pálya mellettiek közül Újpesttől a Nyugatiig, amelyek – véleményem szerint – nem rombolnak, hanem díszítenek. És néhány érdekes máshonnan.” (Fabó Katalin)

A tárlat szeptember 19-ig látogatható hétköznapokon 10 és 19 óra között!

_______________________________________________________________________

Albertfalvi Közösségi Ház ♦ 1116 Budapest, Gyékényes utca 45–47. ♦ Telefon: 204-6788

További programajánlatok: Albertfalvi Közösségi Ház

A közösségi ház megközelíthető a 17 jelű villamospótló busszal,

illetve a 213 és 214-es autóbuszokkal a Vegyész utcai megállóig,

majd egy rövid séta a Gyékényes utcáig.