Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 30. hétfő, András, Andor

A költészet tornya

Események   |   2008, április 14 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email
Április 11-én, a Költészet Napján országszerte, így Újbudán is szerveznek irodalmi programokat, amelyeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. Ez a nap különösen fontos a József Attila Gimnázium diákjai számára, hiszen ilyenkor a költészet mellett az iskola névadójára is emlékeznek.

A színjátszókör tagjai idén is egy különleges attrakcióval bűvölték el a tanulótársaikat és a Móricz Zsigmond körtéren sétáló embereket: az iskola tornyában szavalták el a költőóriás verseit. A műsorblokk végén az iskola diákjai közösen idézték fel József Attila egyik leghíresebb versét, a "Tiszta szívvel"-t.

És aki fejből nem emlékezett a költő szavaira, annak egy kis segítséget is nyújtottak az előadók, mert a versből több száz példányt szórtak szét az udvaron. Így közel 600 fiatal ajkáról csendült fel egyszerre a vers.

Az idei költészet napi megemlékezést hagyományosan a József Attila szobor koszorúzásával zárták.

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Az utolsó pillanat

LEGFRISSEBB
×

Online fogadóóra Barabás Richárddal  

2020december0716:00

A koronavírus-járvány miatt sajnos nem lehet élő fogadóórákat tartani. Ennek ellenére arra törekszünk, hogy a mostani helyzetben is lehetőségük legyen az újbudaiaknak kérdezni, a problémákat jelezni felénk.