A Fonó Budai Zeneház a Latin estek sorozat keretén belül eddig elhozta nekünk Brazília, Argentína, Kuba kultúráját, ezúttal ismét egy csodálatos estét szervezett a latin hangulat szerelmeseinek. A szervezők most a spanyol kultúrát hozták el a zeneházba, annak szinte minden formáját a nézők elé tárva, hiszen öt érzékszervünkön keresztül tapasztalhattuk meg az andalúz világot.
Markó Mónika a programsorozat főszervezője nemes egyszerűséggel annyit mondott csak, ő egy olyan programot álmodott és valósított meg, ahová ő is szívesen ellátogatna magánemberként. Mindenkinek szüksége van arra, hogy egy kicsit kiszakadjon a hétköznapokból, és azt tegye, ami igazán kikapcsolja, engem a latin életérzés varázsol el igazán- fogalmazott.
Az est Almodovar Titkom virága című alkotásának vetítésével kezdődött a koncertteremben, ami annyira megtelt, hogy sokan állva nézték végig a filmet. A program borbemutatóval és -kostolóval folytatódott - megízlelhettük Andalúzia borait, név szerint Barbadillo Solear, Barbadillo Amontillado, Barbadillo Pedro Ximenez fajtákat.
A Fonó az éhes szájakról is gondoskodott, de természetesen ezt is amolyan "andalúzosan" tette, ugyanis a büfében spanyol tradicionális ételekkel várták a vendégeket.
Ezután a spanyol flamenco gitáros Oscar Guzman a műfaj gitárművészetének egyik legismertebb alakja mutatta be virtuóz játékát. Guzman végigjátszotta és -nyerte Európa és a többi kontinens gitárfesztiváljait, nemzetközi hírnevet szerzett és sok ezer embert nyűgözött le tudásával. Az egyébként perui születésű, szuggeszív spanyol muzsikus ezen az estén szólóban játszott, nagyszerű játéka egyedül is betöltötte a teret.
A perui virtuóz után a flamenco tánc egyik jeles hazai képviselője és annak csapata lépett színpadra. Vámos Veronika 16 éve flamencozik, 10 éve tanít és 29 éve táncol. A modern technikák és balett tanulása után kezdett flamencozni, tánctudását Európa több országában megcsillogtatta.
A művész szerint a flamencoban az a csodálatos, hogy az előadó képes egyszerre befogadni és egyszerre adni a közönségnek. Bár az általános esztétikai szabályrendszer adott, a táncos azonban teljes mértékben önmaga lehet és alkotásába beleviheti saját személyiségét is.
A világ langyos, az emberek túl hidegek, közben pedig nincs szelep, ahol kiengedhetnénk az elfojtott érzelmeinket. A flamenco egy méregtelenítő kúra, ahol a táncos kiadhatja indulatait és megélheti legmélyebb érzelmeit. Nemcsak mint látvány gyönyörű, de segít megfogalmazni és átélni belső világunkat is. - mondta Vámos Veronika.
A Sacreo Flamenco formáció fellépése zárta az estét, akik egy egészen újszerű előadást mutattak be. Az együttes flamenco ritmusra és gitármuzsikára magyar népdalokat énekelt, ezt a tagok flamenco tánccal kísérték. Az első hallásra igen bizarrnak tűnő ötlet a valóságban bár különös, de nagyon egyedi és élvezhető performansszá vált.
A Latin estek szervezői a következő alkalommal Portugáliába kalauzolnak el bennünket, no de feledkezzünk meg arról sem, hogy a ház jövőre visszavárja Oscsart, azonban nem szólóban, hanem Flamenco csoportjával együtt!
Ha kíváncsiak a személyes véleményemre, csak annyit mondhatok, én a rendezvény hatására beiratkoztam flamenco táncot tanulni.
Huszák Nina - Újbuda TV (2008. 04. 23.)