Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Karinthy Márton és Sipos Mihály lett a kerület díszpolgára

Események   |   2013, november 13 - 00:16Nyomtatóbarát változatSend by email
A Kerület Napjának záróeseményét a Flamenco Hotelben tartották meg. A megjelentek elsőként a Chameleon Jazz Band koncertjét hallhatták, majd Hoffmann Tamás polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepi beszédet követően került sor a kitüntetések és elismerő címek adományozására. Újbuda díszpolgára 2013-ban Karinthy Márton színházrendező és író, valamint Sipos Mihály népzenész lett.

Polgármesteri Dicséretben részesült - Lengyelné Molnár Ágnes, a volt Logopédiai Intézet vezetője, az utazó logopédiai hálózat több éves magas színvonalú működtetéséért, valamint a logopédiai fejlesztésre szoruló, sajátos nevelési igényű gyermekek ellátásának szakszerű megszervezéséért. - Márton Anita, a Gárdonyi Géza Általános Iskola angol tanára, a kerületi idősek több éve elkötelezett és magas színvonalú oktatásáért. - Kovács Judit, az Ádám Jenő Általános Iskola tanítónője, aki osztályfőnökként az osztályközösséget összefogásra, beteg osztálytársuk megsegítése érdekében közös felelősségvállalásra tanította, példa értékű közösségteremtő munkájáért. Újbuda Önkormányzatának a díszpolgárrá választásról, valamint a kerületi kitüntetések és elismerő címek adományozásáról szóló rendeletének értelmében "Újbuda kiváló intézményvezetője" elismerő cím adományozható az Önkormányzat által fenntartott és működtetett, valamint csak működtetett intézmény élén legalább folyamatosan hat éve tevékenykedő, a korszerű vezetési követelményeknek megfelelő, az intézmény szakmai színvonalát és jó hírnevét megőrizni és fejleszteni képes intézményvezető részére. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Újbuda kiváló intézményvezetője elismerő címet adományozott - Balogh Lászlónénak, az Ezüstfenyő Óvoda vezetőjének a gyermekek érdekeit mindenek előtt szem előtt tartó és az óvoda jó hírnevének megteremtéséért végzett több évtizedes, kiegyensúlyozott és elkötelezett intézményvezetői munkájának elismeréseként. - Kis Mihálynak, az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola igazgatójának iskolateremtő nevelő és tanári munkásságának elismeréseként, az intézmény szakmai színvonalának folyamatos fejlesztéséért. "Újbuda szolgálatáért" elismerő cím adományozható olyan, az Önkormányzat által fenntartott és működtetett, valamint csak működtetett intézményben legalább tíz éves munkaviszonnyal rendelkezdő személyeknek, akik jelentős mértékben hozzájárulnak a kerületben élő idősek, hátrányos helyzetűek, rászorulók, fogyatékosok esélyegyenlőségének megteremtéséhez, társadalmi integrációjához; ellátásuk, gondozásuk, életük gazdagítása, közösségeik segítése, érdekeik védelme, képviselete terén folyamatosan kiemelkedő munkát végeznek. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Újbuda szolgálatáért elismerő címet adományozott - Kissné Tóth Katalin részére, az Újbudai Humán Szolgáltató Központ volt intézményvezetőjének a gyermekvédelem és a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatók területén - Palánczné Németh Zsuzsanna részére, az Újbudai Speciális Szakiskola igazgatójának a kerületben fogyatékos emberek esélyegyenlőségének megteremtése és integrációjuk elősegítése érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként. "Újbuda gyermekeiért" elismerő cím adományozható olyan, az Önkormányzat által fenntartott és működtetett, valamint csak működtetett intézményben legalább tíz éves munkaviszonnyal rendelkezdő elkötelezett személyeknek, akik jelentős mértékben hozzájárulnak a gyermekek életének gazdagításához, személyiségük harmonikus fejlődéséhez; akik a gyermekek ellátása, gondozása, nevelése és oktatása, közösségeik segítése, szabadidejük értelmes eltöltése érdekében folyamatosan kiemelkedő munkát végeznek. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Újbuda gyermekeiért elismerő címet adományozott - Deésy Györgyné óvodapedagógusnak hosszú, sikeres óvodapedagógusi és óvodavezetői munkájának elismeréseként. - Dr. Villányi Lenke részére hiteles, nívós, több évtizedes vezetői munkájának elismeréseként. - Hatvani Józsefné részére többéves kiváló nevelőmunkája és a gyermekekért végzett odaadó munkája elismeréseként. ˇ Hauth Antal részére a tanulók szakmai felkészítésének magas színvonaláért, kerületi és fővárosi informatikai versenyek szervezéséért. - Herczeg Barnabás részére több évtizedes kimagasló szakmai munkájáért, a gyermekek fejlődése iránti érdeklődésére épülő tanári pályamotivációja elismeréseként. - Kis András részére több évtizedes művésztanári tevékenységéért, növendékei sorsának különleges felelősségérzettel való figyelemmel kísérése elismeréseként. - Nádasi Péterné részére a gyermeki személyiség harmonikus fejlődésének érdekében végzett kiemelkedő pedagógusi-vezetői tevékenységének elismeréseként. - Véghné Vékony Györgyi részére sokoldalú, magas színvonalon végzett szakmai tevékenysége elismeréseként. "Újbuda mesterpedagógusa" elismerő cím adományozható az Önkormányzat által fenntartott és működtetett, valamint csak működtetett intézmény beosztott pedagógusai számára a kerületi óvodákban és iskolákban végzett innovációs tevékenységért, az intézményi munkán túlmutató kiemelkedő szakmai programok kidolgozásáért, a kerület hírnevét öregbítő tankönyvek és segédletek, módszertani ajánlások és rendszeres publikációk készítéséért, a fővárosi és országos tanulmányi versenyeken I.-II.-III. helyezést elért tanulók felkészítéséért, a kerületben végzett kiemelkedő szakmai, pedagógiai tevékenységért. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Újbuda mesterpedagógusa elismerő címet adományozott - Gurubiné Jónás Katalinnak több évtizedes kiemelkedő tanítói munkája, magasfokú szakmai felkészültsége, példaértékű gyermekszeretete elismeréseként. - Somogyi Zoltánnénak több évtizedes nevelő és oktató munkájáért, kiemelkedő gyermekszeretetének elismeréseként. - Tomory Gézánénak a következő pedagógus nemzedéknek állított követendő példáért, igényes pedagógiai munkájának és gyermekszeretetének elismeréseként. "Újbuda kiváló vállalkozója, kiváló iparosa" elismerő cím adományozható a kerület közellátása, a városrész szolgáltatásainak színvonala és a munkaalkalmak gyarapítása terén végzett kiemelkedő tevékenységért. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Újbuda kiváló vállalkozója, kiváló iparosa elismerő címet adományozott - Szalay Ágnes vállalkozó részére, a XI. kerületben folytatott magas színvonalú fényképészeti szolgáltató munkásságának elismeréseként. - Ninausz György vállalkozó részére, az autójavítás területén a XI. kerületben folytatott magas színvonalú szakmai és nevelői munkásságának elismeréseként. Újbuda kiváló vállalkozói díszokleveleik mellé Krajcsovics Károly ötvösművész Kosztolányi Dezső bronz plakettjeit is átvehetik. "Újbuda sportjáért" életmű díj adományozható olyan elkötelezett személyeknek, akiket legalább tíz éves múlt fűz a kerületi vagy országos sportintézményhez, sportélethez és - akik sportolói, edzői, sportszakmai és pedagógiai munkájukkal jelentős mértékben hozzájárulnak a kerület sportéletének fejlődéséhez, - akik Újbuda sportjavainak gyarapításáért kiemelkedő eredményességű, maradandó értékű, megbecsülést kiváltó tevékenységet végeznek vagy - akik tíz éve a kerületben laknak. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Újbuda sportjáért életmű díjat adományozott -Vida Zoltán testépítő és erőemelő edző, a Vida Fitness Center vezetője részére a XI. kerület sportéletének fejlődésében tanúsított kiemelkedő sportszakmai és pedagógiai munkájának elismeréseként. "Pro Architectura Újbuda" kitüntetés adományozható a kerület épített környezetéért, a városrész vonzóbbá tételéért, az építészeti értékek gyarapításáért végzett kimagasló, maradandó értékű tervezői munkáért. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Pro Architectura Újbuda kitüntetést adományoz Korényi András okleveles építészmérnök részére XI. kerületi településrendezési tervek készítésében, továbbá XI. kerületi épületek tervezésében végzett kimagasló tervezői munkájának elismeréseként. Újbuda díszpolgárává választható az a személy, aki a kerület fejlődéséhez kiemelkedő teljesítményével vagy életművével hozzájárul. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy ÚJBUDA DÍSZPOLGÁRA címet adományozott Karinthy Márton színházrendező és író részére rendezői és írói munkásságáért, kulturális és közéleti tevékenységéért, eddigi életművének elismeréseként. Sipos Mihály népzenész részére a Muzsikás Együttesben végzett sokrétű tevékenységéért, a magyar népzene hazai és külföldi terjesztéséért, eddigi életműve elismeréseként. A díszpolgári díszokleveleket és mappáit, csakúgy, mint az összes többi kitüntetés oklevelének mappáit Molnár Imre Ferenczy Noémi díjas iparművész készítette.