Vasárnap mintegy kétszázan vettek részt a Hadtörténeti Múzeumban megrendezett ünnepségen, ahol a 90 induló település lovasait sorsolták össze az előfutamokra. Egy előfutamba 6 lovast sorsoltak össze, így alakult ki a 15 előfutam beosztása. A ceremónián olyan résztvevők húzták ki a Sors ládából a települések neveit tartalmazó pergameneket, akik valamilyen módon kötődnek a Nemzeti Vágtához. Ők a kishuszárokból, a lovasélet nagyjaiból, a hagyományőrzőkből, a támogatókból, volt olimpikonokból, a szakmai partnerekből, és a hírességekből kerültek ki. Az eseményen Demszky Gábor főpolgármester kijelentette, hogy a főváros talán egyik legizgalmasabb új rendezvénye a Nemzeti Vágta, és Budapest örömmel látja vendégül a vidéket.
Rengeteg polgármester tartotta fontosnak, hogy a fővárosba utazzon a sorsolásra, hiszen a tavalyi siker után, országszerte sok közösség mozdult meg annak érdekében, hogy elinduljanak a Vágtán. Baján előválogatót is rendeztek, Bácskai Vágta néven. Külön öröm, hogy a tavalyi 6 után, idén már 9 határon túli, magyarlakta település lesz részese az eseménynek, melyet ez alkalommal az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc gyermekhősei emlékének ajánlanak a rendezők.
Dr. Tamás István, a Nemzeti Vágta elnöke kiemelte: - A Nemzeti Vágtán a közösségek nem a politikai érdekek, hanem a lokális érdekek mentén fognak össze. Nekem erről szól ez a rendezvény, és büszke vagyok arra, hogy ilyen sokan részt vesznek rajta. Szeretettel várjuk a települések lakosait Budapestre, jöjjenek el minél többen buzdítani lovasukat és megtekinteni más városok és falvak kulturális értékeit. A pünkösdi hosszú hétvégén rengeteg program várja majd a kilátogatókat.
A települések lovasversenye mellett, megrendezésre kerül egy történelmi lovas gála is, honfoglalás kori lovas íjászokkal, lovagi tornákkal, '48-as csatajelenetekkel. Ezenkívül huszárverseny, díjugratás, Kishuszár Vágta, éjszakai Tüzes Vágta, mozgáskorlátozottak lovasbemutatója, Széchenyi emlékfutam, volt olimpikonok lovasversenye, és egy Jótékonysági sztárfutam is színesíti majd a programot.
A Vágta Korzón - amely az Andrássy útból varázsol egy pavilonokkal szegélyezett sétálóutcát - az induló települések mutatkoznak be kulturális és turisztikai értékeikkel. A 56-osok terénél pedig az Országkonyha várja majd vendégeit a Dunántúl, az Alföld, a Felföld, és Erdély tájainak ételeivel és italaival. A rendezvény látogatása ingyenes, de aki idén tribünről szeretné megtekinteni a Hősök terén zajló eseményeket, jegyet válthat a lelátókra.
Jó hír, hogy a vidékről vonattal érkezőknek csak az odaútért kell fizetni, a visszaút ingyenes lesz a helyszínen lepecsételt vonatjeggyel.
A 2009-es Nemzeti Vágta előfutamainak beosztása:
1. Szentgotthárdi kistérség, Budapest-Újbuda, Felsőszentiván, Makó, Pitvaros, Nyíregyháza
2. Mándok, Tata, Gyomaendrőd, Tura, Pázmánd, Szentkirály
3. Dunakeszi, Komádi, Siklós, Szentjobb (RO), Szeged, Szováta (RO)
4. Miskolc, Velencei-tavi kistérség, Bajai kistérség, Jászberény, Bátor Tábor, Gyula
5. Füzesgyarmat, Lőrinci, Révkomárom (SK), Dombóvár, Orosháza, Vizsoly
6. Székelyudvarhely (RO), Lébény, Soltszentimre, Debrecen, Hajdúszoboszló, Alsóörs
7. Gyöngyös, Csongrád és Szentes (k), Balatonkenese, Őriszentpéter, Petőfibánya, Esztergom
8. Érsekhalma, Mogyoród, Kaposvár, Szentgyörgyvár, Csabdi, Csíkszereda (RO)
9. Isaszeg, Komárom, Detk, Villány, Zamárdi, Szigetvár
10. Szigetmonostor, Sepsiszentgyörgy (RO), Bánk, Bácsalmás, Hernádkak, Dobóruszka (SK)
11. Nagykapos (SK), Dorog, Siófok, Keszthely, Hatvan, Budakeszi
12. Balatonfüred és Tihany (k), Kaposszekcső, Lendva (SLO), Tát, Göd, Pécs
13. Salgótarján, Beregdaróc, Csetény, Orfű, Litér, Letenye
14. Őrbottyán, Kunszállás, Szajol, Balatonalmádi, Szarvas, Nagybaracska
15. Zalakaros, Verőce, Bakonybél, Balaton régió, Vásárosnamény, Sarkad
RO = romániai, SK = szlovákiai, SLO = szlovéniai, k = közös nevezés
Az előfutamok első és második helyezettjei jutnak a középdöntőbe.
További információ:
Vágta GT Kft. 1024 Budapest, Nyúl u. 13/b.
Telefon: +361 336-1302
Fax: +361 336-1303
E-mail: vagta@vagta.hu
Sajtókapcsolat:
Bánki András Noguchi Porter Novelli
Telefon: + 361 312-7289
Email: abanki@noguchi.hu