Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Versmondó Maraton

Események   |   2012, április 12 - 18:20
Nyomtatóbarát változatSend by email
Újbudai Versmondó Maratont tartottak a magyar költészet napja alkalmából Őrmezőn a Költők Parkjában. Az egész napos kulturális program április 11-én délelőtt koszorúzással vette kezdetét, majd a magyar költők verseit szavalva, olvasva és énekelve adhatták elő a jelentkezők.

A rendezvény szervezői a KULTI – Őrmezei Közösségi Ház és az Őrmezői Morus Szent Tamás Egyesület voltak. – Az idei Magyar Költészet Napjával gyakorlatilag a saját hagyományunkat követjük, minden érdeklődőt, a legfiatalabbaktól kezdve a legidősebbekig vártunk. Délelőtt Őrmező három óvodája állt színpadra, majd az iskolások, nyugdíjasok és a dolgozók következtek. - Nyilatkozta az Újbuda Média stábjának Makrai Rita, a Versmondó Maraton főszervezője. Az érdeklők Zelk Zoltántól, Kormos Istvántól valamint Petőfi Sándortól is hallhattak verseket, de az idei kedvenc idén is József Attila volt.