Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Hírek: Színes

A városi parkokat is érinti a kullancsveszély  

Nemcsak a természetben, hanem a városi parkokban is sok a kullancs, ezért érdemes elővigyázatosnak lenni: ha időben eltávolítják a kullancsot, jelentősen csökkenthető a megbetegedés esélye - hangzott el az M1 adásában.

Kétszáz új krimi a Prae Kiadó pályázatán  

A Bartók Béla úti székhelyű Prae Kiadó március elején hirdetett pályázatot magas színvonalú krimik írására. Az alapötletet a kiadó által néhány éve életre hívott Krimi Ma sorozat sikere adta, a cél a kínálat bővítése, az érdeklődés élénkítése volt.

Fél évvel tovább érvényesek a lejárt okmányok  

A kormány 180 nappal meghosszabbította a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, vagy annak megszűnését követően 15 napon belül lejáró okmányok érvényességét - közölte a Miniszterelnökség.

Hatékony-e a BCG a koronavírus ellen?  

Az elmúlt hetekben több cikk és tanulmány is megjelent arról, hogy a BCG oltás esetleg csökkenti a COVID-19 megbetegedések súlyosságát, illetve növeli azok ellenállóképességét, akik megkapták ezt a vakcinát. Vajon igaz az, hogy aki be van oltva TBC ellen, az védettebbé válhat a koronavírus ellen? A szakértőt kérdeztük.

Vége a veszélyhelyzetnek  

Kilencvennyolc nap után hivatalosan is vége a vészhelyzetnek Magyarországon, az erről szóló jogszabály a Magyar Közlönyben is megjelent.

Harmincegy éve temették újra Nagy Imrét  

Harmincegy évvel ezelőtt ezen a napon, 1989. június 16-án adták meg a végtisztességet az 1956-os forradalom mártírjainak: újratemették az 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imre volt kormányfőt és négy társát. A Hősök terén tartott gyászszertartás majd az azt követő temetés a magyar rendszerváltás egyik emblematikus eseménye lett.

Feloldották a kórházi látogatási tilalmat  

Az országos tisztifőorvos feloldotta a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt kórházi látogatási tilalma, de az továbbra is érvényben marad a koronavírus-fertőzéssel érintett osztályokon. A kapcsolódó részletszabályokat az adott intézmény főigazgatója határozza meg.

Százöt éves a Védőnői Szolgálat  

Szombaton ünnepli 105 éves jubileumát a Stefánia belga királyi hercegnő védnökségével, Heim Pál gyermekgyógyász kezdeményezésére létrehozott Védőnői Szolgálat.

Visszaáll az ügyfélfogadási rend a kormányhivatalokban  

A veszélyhelyzet ideje alatt bevezetett korlátozó intézkedések megszűnnek, fokozatosan visszaáll az ügyfélfogadási rend a kormányablakoknál, a Központi Okmányirodában, valamint a kormányhivatalok ügyfélszolgálatain.

Oldalak