Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Hírek: Tudomány

A világ élvonalában a BME

A legjobb ötszáz felsőoktatási intézmény közé sorolta a Műegyetemet a brit Quacquarelli Symonds (QS). A rangsorkészítő a diplomások munkaerőpiaci keresettsége alapján sorolta be az egyetemeket.

Eddig ismeretlen holdakat fedeztek fel a Szaturnusz körül

A Szaturnusz eddig ismeretlen 20 holdját fedezték fel amerikai tudósok, ezzel a gyűrűs bolygó átvette a vezetést a Jupitertől a Naprendszeren belül. A Szaturnusznak az újakkal együtt már 82 kísérője lett, míg a Jupiter körül csak 79 kering - olvasható a BBC hírportálján.

BME: konferencia a membránkutatásról

Huszonöt ország több mint száz membrántechnológiai kutatással foglalkozó szakemberének szervezett európai szintű konferenciát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.

Új egyetemi innovációs központ jön létre Budapesten

A nyolc magyarországi egyetemi innovációs központ egyikét a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) hozzák létre. A science parkok (innovációs központok) kialakításának vannak infrastrukturális, finanszírozási és jogi kérdései, ezekről már folyik az egyeztetés az egyetemmel - jelentette be a szakminiszter.

ELTE-ÚJBUDA Innovációs Nap

Startup kiállítást és konferenciát rendezett az ELTE Innovációs Központja október 3-án Újbuda Önkormányzatával együttműködve. Az eseményt Molnár László alpolgármester és Darázs Lénárd, az Eötvös Loránd Tudományegyetem általános rektorhelyettese nyitotta meg.

Megújult az Eötvös Collegium belső udvara

Az Eötvös József Collegium, az ELTE Bölcsészettudományi, Informatikai és Társadalomtudományi Karának szakkollégiuma szeptember 9-én nyitotta meg 125. tanulmányi évét. Ekkor adták át a Ménesi úti intézmény felújított belső udvarában lévő kerti tavat is, amelynek megépítését Újbuda Önkormányzata is támogatta.

A Műegyetemen is megnyitották a tanévet

Szeptember 6-án Józsa János rektor köszöntötte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 238. tanévének megnyitójára érkezett hallgatókat, oktatókat, és az ünnepség díszvendégeit. Az eseményen részt vett Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője, valamint Hoffmann Tamás polgármester is.

Nyilvánosak a felsőoktatási ponthatárok

Szerda este nyilvánosságra hozták a 2019. évi általános felsőoktatási felvételi ponthatárait. Ezzel eldőlt, hogy a több mint 112 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára, és ki hol kezdheti meg a tanulmányait szeptemberben.

Ötven éve lépett ember a Holdra

Az ember Holdra lépésének félszázados évfordulója július 20-a, amely annak idején az Apolló 11 expedícióval valósult meg. A Hold meghódítóit szállító űrhajó 1969. július 16-án startolt, majd nyolcnapi űrutazás és a holdraszállás végrehajtása után leszállóegysége július 24-én tért vissza a Földre. Az Apollo 11 expedíció világszerte ismertté tette az égitest felszínére lépő Neil Armstrong és Buzz Aldrin, valamint harmadik társuk, a Holdra szállást a parancsnoki űrhajóból kísérő Michael Collins nevét.

Oldalak