Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

60+ Médiaműhely: Tudósítás a 60+ Fotókör első kiállításáról

Kultúra   |   2010, március 26 - 15:41
Nyomtatóbarát változatSend by email

2010. március 20-án Újbuda önkormányzata Tavaszváró napot rendezett a 60+ kártyatulajdonosok és az érdeklődők számára a Szent Gellért Senior Házban. Az egész napos program az intézmény előcsarnokában kapott helyet. Itt állíthattak ki először a 60+Fotókör tagjai. Az öt emelet magasságig felnyúló, tetőablakok által megvilágított előtér - a körben futtatott virágokkal - ideális fényviszonyokat és esztétikus környezetet biztosított a 18 kiállító 85 fotójának.

A fotókör 2009 decemberében alakult, a digitális fotózás alapjainak elsajátítását és a kerület helytörténeti-műemléki feltérképezését, valamint az itt lakó híres személyiségek és leszármazottaik történetének képi-irodalmi megörökítését tűzte ki feladatul. A létszám 18-24 fő, az átlagéletkor 69 év.

Vannak, akik a hagyományos fotózást hobbiként művelték, és most a digitális gépek kezelésének alapjait tanulják - tőlük már szépen szerkesztett, formailag és tartalmilag is színvonalas fotókat láthatunk. Mások nem foglalkoztak analóg fotózással, a nyugdíjazás után kaptak kedvet ehhez a művészeti ághoz - ők most tanulják a képszerkesztési és digitális fotózás alapismereteit.

Így a kiállított képek színvonala nem egységes - de nem is fotóművészeket vártunk a foglalkozásokra -, és jelenleg nem is tudunk, nem is akarunk ilyen elvárásoknak megfelelni. A képeket nem alkotóként, hanem témánként csoportosítottuk.

A következő témájú csoportokat lehet megkülönböztetni:

Újbudai képek,

bel- és külföldi utazási élmények,

gyermekportrék,

természetfotók,

tárgyak.

Utóbbi a legkevesebb. Érdekesek a kerületről készített fotók - műemléki házak, a Szent Imre templom, parkok, gellérthegyi utcák, a Szabadság híd több oldalról is, budai és pesti háztetők.

Aki figyelmesen nézelődik, megkérdezheti, miért van ennyi téli kép? A válasz egyszerű: decembertől idáig a digitális kártyára rögzített képanyag ezt a valóságot rögzítette - ezekről a képekről elmondható, hogy valamennyi az idén készült ’házi feladat’ volt! Mintha csak a tél is nekünk kedvezett volna, csodálatos képek születtek a havas, téli tájról, a városról, a kerület kis utcáiról, tereiről, a Feneketlen-tóról!

Korábbi felvételek anyagai is láthatók - a digitális fotózást már ismerők gyűjtötték össze képeiket a Mosolygó Göcsejtől a Jerevánban készült több ezer éves templomig, az Alpok szikláitól a gödöllői kastélyig. Gyönyörű, színes utazást tehetünk képzeletben, ha ezekre a képekre nézünk!

Más, gyengédebb érzelmeket keltenek a gyermekfotók: többségük az unokákat ábrázolja - itt aztán nem kellett megkérdezni a modellektől, hogy fényképezhetők-e személyiségi jogaik megsértése nélkül! Felderül az ember kedve, ha ezekre a szeretettel fényképezett arcokra néz! Ugyanakkor mindegyikben van valami - a többi ember számára is mondanivalót jelentő -, esztétikai értéktöbblet. Például életkorhoz nem illő komolyság, felhőtlen vidámság, gondoskodás, bizalom, ragaszkodás, állatszeretet, kíváncsiság. A természetfotókat nagyon sok ember szereti.

Mostanában divatba jött a fotótechnika fejlődésével az un. makrofotózás, amely felnagyítja a virág, levél, fatörzs, vagy az állatok szabad szemmel már nem, vagy csak nagyon közelről - mintegy felnagyítva - látható részecskéit. Néhány szép képet láthatunk ilyen technikával: leánykökörcsint, rügyecskét. A természetfotókhoz sorolhatók a különleges fatörzsfotók - ezeknél a távolsággal, magassággal, különböző perspektívával játszott az alkotó: alulról, oldalról, vagy éppen az ágak közül fényképezett.

Van néhány különleges fotó is: egy otthonos, meleg fényekkel körülvett enteriőr és egy humoros falikút-csap-(at), valamint egy tárgyfotó: a kékvirágos, keletről jött váza. Meglibbenti körülöttünk a levegőt a balatoni vitorlás fotója és romantikus gondolatokat ébreszt a fán szomorkodó gerlepár. Melyik kép tetszett? Én nem tudtam választani. Jöjjenek el, nézzék meg, gyönyörködjenek!

A 60+ Fotókör első kiállítása még néhány hétig látható Újbudán, a 60+ Programközpontban. (XI. kerület, Zsombolyai utca 4.)