Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 25. csütörtök, Márk

A magyar gazdaság a szabadságharc előtt

Kultúra   |   2009, március 11 - 17:21
Nyomtatóbarát változatSend by email

A XIX. század első negyedében Magyarország mezőgazdasága fejlett, ipara gyenge, a népességrobbanás még nem történt meg, nincs egységes belső piac, nincs tőkefelhalmozódás, nincs Nemzeti Bank, nincsenek kereskedelmi társulatok. Ezt változtatja meg alapjaiban a reformkor. Új eszmék jelennek meg, a feudális keretek végső lebomlása és gazdasági fellendülés jellemzi ezt az időszakot.


A katolikus, udvarhű családból származó Széchenyi István bejárta a világot és sok más állami rendszerrel ismerkedett meg. Legjobban az angliai alkotmányos rendszer nyűgözte le. A monarchia problémáit gazdasági szempontokból közelítette meg, ezt több munkájában is taglalja (Hitel-1830, Világ-1831, Stádium-1833).

Széchenyi a hitel hiányából indult ki, mert a bécsi bankok nem adtak hitelt a magyaroknak az ősiség és háramlási jogok miatt. A hitelhez el kell törölni őket, s így meg kell adni a nem nemeseknek is a birtokbírhatás jogát. Ekkor viszont már a törvény előtt is egyenlőnek kell lenni mindenkinek, s ebből következik, hogy a terheket is együtt kell viselni (közteherviselés). A céheket, az árszabást, a monopóliumokat meg kell szüntetni, hogy a manufaktúrák szabadon tudjanak fejlődni.

A reformkor másik meghatározó alakja, Kossuth Lajos is egy szabad, liberálisan működő országot akart elérni. Széchényivel ellentétben nem a "hazafiatlan" arisztokratára, hanem a középnemességre támaszkodott. Radikális változtatásokat akart. Mivel az önkéntes örökváltság megbukott (vagyis hogy a jobbágy megválthatja magát a földesúri terhek alól és földet vásárolhat magának), Kossuth a kötelező örökváltságot javasolta, melynek költségeit az állam fedezte volna a közteherviselésből származó jövedelmekből. Kossuth a védvámok szükségességét is hangsúlyozta a nemzet gazdasága érdekében.

Angliához képest az I. ipari forradalom mintegy 50-60 évvel megkésve érte el a monarchiát, melynek előnyei és hátrányai is voltak. Előnyei, hogy készen vettünk át dolgokat, kihagytuk a fejlődés egyes szakaszait, és így a termelés hirtelen többszöröződött meg. Viszont éppen a hirtelen fejlődés miatt előfordult, hogy társadalmilag vagy gazdaságilag az ország nem tudott alkalmazkodni az új helyzethez (pl.: egy gyárban, ahol manufaktúrában dolgoztak, megjelent a futószalag és munkások százai váltak munkanélkülivé).

Az ország népessége a XIX. század első felében közel 40%-kal emelkedett, hiszen a száz évvel korábbi események - a török kiűzését követő betelepítések - miatt megnőtt a népszaporulat. A hirtelen népességrobbanás miatt a területi eloszlások is megváltoztak: a faluból egyre többen költöztek fel a munkát kínáló városba. A mezőgazdaság továbbra is legfontosabb ágazat maradt, az ország kivitelének a zömét a mezőgazdasági termékek adták. Az iparban megjelent a gyáripari fejlődés az élelmiszer-, a vas-, és az építőiparban. Tőkés vállalkozásokba különösen a külföldi tőkések fektettek be, míg a gyárak túlnyomó részét a magyarországi tőkések alapították. Az országban megindult a tőkefelhalmozódás.

A magyar reformellenzék is felismerte az ipar jelentősségét. Széchenyi kezdeményezte a gőzhajózás kiépítését, a Vaskapu és a Tisza szabályozását, mely munkát adott és hosszú távon kedvezett a gazdaságnak.

Az 1839-40-es diétán (országgyűlés) Deák kiharcolta a szabad gyáralapítás jogát és a váltótörvényt (a meghatározott lejáratra kiadott fizetési kötelezvényt). 1844-ben létrejött a Védegylet (miután a védvámok bevezetését elutasították), amely 6 éven keresztül működött. Becsületszóra vállalták a tagok, hogyha tehetik, akkor csak magyar terméket vesznek. A kezdeményezés gazdasági eredményeit nem lehet kimutatni, de a politikai jelentőssége annál nagyobb volt.

A közlekedésben a folyamszabályozások és a gőzhajózás fontosak voltak, de az igazi áttörést a vasút megjelenése tette, amely leegyszerűsítette és lerövidítette a szállítást. A vasút kiépítése a század második felében fejeződött be. Kezdetben főleg magánkézben voltak a vasútvonalak, de az állam szép lassan felvásárolta őket (katonai és kereskedelmi okok miatt).

Buda és Pest óriási fejlődésnek indult. Pest lakossága az 1840-es évek végére elérte a 100 000 főt és a város az ország termékenykereskedelmi központjává vált. Megépült a Lánchíd, a Nemzeti Múzeum és új elővárosok születtek. Az oktatás is tovább fejlődött (habár a tanárokat egy ideig veszélyesnek tartották, mint az új eszmék hirdetőit). Az 1845-ös III. Ratio Educationis már előírta a tanítók képzését is. Kötelezővé tették a 6-12 éves korú gyerekeknek az iskolába járást, ahol a tanévek rövidek voltak és a tanulásban a tananyag szószerinti bemagolása dominált, nem pedig a gondolkodás.

A reformkor az abszolút monarchia számos problémájára rávilágított, melyek csak a későbbi években oldódtak meg: közteherviselés, jobbágyfelszabadítás, ősiség- és háramlási jogok eltörlése. Az 1848-ban megírt 12 pontban követelték a közteherviselést, úrbéri viszonyok eltörlését valamint a Nemzeti Bankot; és az 1848-as áprilisi törvények is kimondják a közteherviselést, a jobbágyfelszabadítást, a jobbágyterhek megszüntetését, ám a vám és valuta kérdésre még nem találtak megoldást. Habár a forradalom főképp társadalmi és politikai okokból robbant ki, vannak gazdasági oldalai is. 1848-ban burgonya- és gabonavész söpört végig az országon, mely magas árakat és nélkülözést eredményezett. Ráadásul hirtelen megnőtt a munkanélküliek aránya a gyors iparosítás, gyárosítás miatt.

A XVIII. század közepétől a magyar gazdaság óriási változáson ment keresztül, amelynek a leglényegesebb pontja mégis az volt, hogy megindult a feudális keretek lebomlása.