Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 12. vasárnap, Pongrác

Babakiállítás Albertfalván

Kultúra   |   2010, szeptember 10 - 12:53
Nyomtatóbarát változatSend by email
Az Albertfalvi Közösségi Ház februári mesemondó versenyén népviseletben megjelent bogácsi mesemondó, Kovács Sándorné, vagy ahogy ő szereti: Manci néni nemcsak ruházatával nyújtott emlékezetes élményt a jelenlévőknek. Gyönyörű tájnyelvi kifejezéseivel, ízes beszédével egy csapásra elnyerte a közönség kegyeit, és a zsűri különdíját. Később az is kiderült, Manci néninek száz darabos babagyűjteménye van, melyek mindegyikéhez ruhákat varr.
A Borosod megyében elterülő Bükkalja egyedülállóan értékes kincseket rejt. A hagyományaikat szigorúan őrző térségben található a magyar folklór északi bástyája, Palócföld, valamint Matyóföld központi települése, Mezőkövesd. Az elsőre talán kevésbé ismerős Bogács ezen a területen fekszik, és meglepő módon a kicsiny településen nem a palóc, de nem is a matyó népművészet érvényesül. Bogácsnak egyedi, és sok szempontból különleges néphagyományai vannak. Erről a helyről érkezett Manci néni, aki az Újbudai Őszköszöntő Fesztiválra magával hozta száz babáját, bükkaljai és bogácsi viseletbe öltöztetve. A babakiállítás a falusi népszokásokat és hagyományokat mutatja be különböző életképeken keresztül. A beállított jelentekben megismerhetjük a sommások világát, ahogy szekereikkel a mezőkövesdi állomásra igyekeznek, a piaci életet, a szüretet, a kukoricafosztást, a rokka használatát, a lakodalmas menetet és a fonót, mint a leányok és legények legfőbb ismerkedő helyét. Az Albertfalvi Közösségi Ház kiállítás megnyitóján olyan apró érdekességekről is hallhattunk, mint a bogácsiak templomi öltözete. A helyiek külön viseletet hordtak templomba járáskor, amit soha nem szabadott kimosni. Mosott ruhában templomba menni egyenesen tiszteletlenségnek számított. Kaposvári Mari szervező szerint a kiállítás igazi unoka-nagyi program, melynek során az idősek nosztalgiázhatnak , a városi gyerekek pedig rácsodálkozhatnak a számukra már mesevilágnak tűnő falusi életformára. A babákat óvodai csoportok is meglátogatják, a kézműves foglalkozások során pedig a kicsik megismerkedhetnek a textilbaba készítés fortélyaival. (Az Újbuda TV képes beszámolóját hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)