Nagyon termékeny szerző volt, sok dalt írt, amelyek mára közkinccsé váltak. Olyan dalok fűződnek a nevéhez, mint a Budapest, Nincsen más, Valahol távol tőled vagy a Csönded vagyok. Személyisége, munkássága mindenkinek mást és mást jelentett, dalai üzenetei szinte személyre szólóan találták meg a befogadót. Kivételes egyénisége, összetéveszthetetlen, egyedi hangvétele és stílusa valóban korszakalkotó volt. Művészetének értelmezésével a következő generációk közelebb kerülhetnek a magyar történelem sajátos időszakának megértéséhez is. Korábbi újságcikk: Cseh Tamás Pro Kultúra Újbuda díjat kapott 2007-ben Az a nap, amelyen Kölcsey annak idején befejezte a Himnusz írását, 1989 óta hivatalosan a Magyar Kultúra Napja. Immár hagyomány, hogy ezen a napon, január 22-én átadják a Pro Kultúra Újbuda díjakat. A Fővárosi Művelődési Házban rendezett ünnepélyes eseményen idén Cseh Tamás, Szakonyi Károly és Urbán Gyula részesültek elismerésben. Amikor a kerület felvette az Újbuda nevet, arra is törekedtünk, hogy közösségi élményt teremtsünk a magunk számára. Ehhez azonban kevés egy név, meg kell találnunk hozzá azokat a személyeket is, akik ezt a közösségi létet meg tudják mutatni - mondta köszöntőjében Molnár Gyula polgármester. - Három olyan ember munkásságát díjazzuk, akik itt éltek itt alkottak, és nem csak az újbudai vagy a fővárosi, de a magyar és az egyetemes kultúrához is hozzájárultak. Szakonyi Károly Kossuth-díjas író, drámaíró 1931-ben született Budapesten. Eredeti családneve Németh, a Szakonyi nevet nagyanyja szülőfaluja után vette fel. Pályáját a Nemzeti Színháznál 1963-ban dramaturgként kezdte, dolgozott a miskolci, pécsi, győri színházakban. A Kortárs folyóirat szerkesztője volt 1977-1982-ig, a Magyar Nemzet munkatársa 1984-1990-ig, 1993 óta a Lyukasóra szerkesztője. 1962 óta a Magyar Írószövetség drámai szakosztályának elnöke, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. A Kossuth-díjat 1997-ben vehette át. Főbb művei: Középütt vannak a felhők (elbeszélések, 1961), Életem, Zsóka! (színmű, 1965), Képnovellák (1987), Adáshiba (színmű), Szívek zárkái (kisregény, 1997). Szakonyi Károly alkotómunkája és írói munkássága elismeréseként kapta a Pro Kultúra díjat, amelyet egyéb elfoglaltsága miatt egy későbbi időpontban vesz át. Urbán Gyula, az utóbbi évtizedek egyik legeredményesebb közművelődési szakembere, művelődésszervezője és kultúraterjesztője 62 éves korában tavaly novemberben hunyt el. Sikeres, 36 évet meghaladó művelődésotthon igazgatói, közművelődési szakértői, tanári tevékenységén túl társadalmi, szakmai és civil szerveződések tagja, vagy alapítója, vezetője volt. Országszerte ismert és elismert szaktekintélyként, hiteles művelődéselméleti és gyakorlati vezetőként tevékenykedett. Személyiségének, empatikus készségének és képességének, aktivitásának, szakmai hitelességének is köszönhető, hogy a rendszerváltás után is fennmaradt a nemzeti kulturális örökség részét képező művelődési intézményrendszer. Urbán Gyula tevékenységét, nevét országszerte ismerik és elismerik a szakmában, dinamikus magatartása, szakmai múltja, teljesítménye és sajtópublikációi miatt is. Tevékenységét a legmagasabb szakmai, társadalmi és kormánykitüntetésekkel ismerték el. A posztumusz adományozott Pro Kultúra Újbuda díjat özvegye, Urbánné Srágli Zsuzsanna vette át. Cseh Tamás főiskolás évei után, 1967-74-ig rajzot tanított egy budapesti általános iskolában. Nős, két gyermek édesapja. 1970-ben kezdett dalokat írni, melyben társa Bereményi Géza, aki egy lemez kivételével (Mélyrepülés, 1988, Csengey Dénes) dalainak szövegírója. 1974-től a 25. Színházban, majd a Várszínházban adott önálló esteket. A Katona József színházban 16 évig dolgozott, később Bárka Színházhoz szerződött. Ma a debreceni Csokonai Színház tiszteletbeli társulati tagja. Első lemeze 1974-ben jelent meg Levél Nővéremnek címmel, melyet Másik Jánossal készített, és melynek folytatását húsz évvel később kézbesítették. Cseh Tamásnak több, mint tucatnyi lemeze jelent meg, egyéb elismerései után 2001-ben Kossuth-díjat kapott. Több filmben is szerepelt, s 2000-ben bemutatták főszereplésével a Cseh Tamás-filmet. A kerületi önkormányzat által alapított Pro Kultúra díjat kiemelkedő zeneművészeti tevékenysége elismeréseként vehette át. A hivatalos ceremónia végeztével a szervezők óriási, gitár formájú tortával lepték meg Cseh Tamást, hiszen 63 évvel ezelőtt épp ezen a napon, január 22-én született. - Mintha meglepődött volna, hogy nem csak a kitüntetés miatt köszöntötték - Valóban, nem számítottam rá. Meglepetés volt, és azért is jó volt, mert oldotta kicsit a hangulatot. Ki szereti a protokollt? Az emberek zöme biztosan nem vágyik rá, pedig az is élet tartozéka, de ilyen szituációkban mindenki feszélyezve érzi magát, aggódik, vajon jól megy-e ki a pulpitushoz. Nem magamat féltem, persze, hiszen hozzászoktam a szerepléshez, de én is lehetek néha suta vagy ügyetlen. - Szokta ünnepelni a születésnapját? - A barátaim ünneplik, én már régóta nem. Amikor gyerekek voltunk, még más volt, de amióta nincs mamám meg papám, azóta nincs mit ünnepelni. Nekem ez belső ünnep. Mulatságokat a barátok szerveznek nekem, de én inkább lelépnék valahova, elbújnék. Nem vagyok ünneplős ember, talán mert az életem tele volt nyüzsgéssel, hiszen énekes voltam, színpadi ember. Mindig forrongott körülöttem az élet, így aztán a magánéletben már nem vágytam rá. - Itt, Újbudán is nagy a nyüzsgés? - Ötvenegy éve élek itt a kerületben, itt fejeztem be az általánost is, a Köbölkuti utcában, majd a József Attila Gimnáziumba jártam, és annak idején mi, mint diákok is dolgoztunk a mai Feneketlen-tó környékének kialakításán. A későbbi évek során nagyon sok előadásom is volt a kerületben, pedig ez a környék nincs megáldva jó fellépőhelyekkel. Annyi minden történt itt velem, és hogy a kultúra területén mit tettem Kíváncsi voltam, mivel indokolják majd ezt a díjat. Régebben a Műegyetemen létezett komoly kulturális közeg, vad kultúrélet folyt, koncert koncert hátán. A mai zaklatott világban ez már nem jellemző, így hát miért kaphatok díjat? Azt hiszem, a polgármesterünk fogalmazta meg jól, hogy ez a kerület büszke rám, és mindarra, amit tettem. Ha büszkének lehet lenni rám, annak én nagyon örülök! - Hogy él egy indián a nagyvárosban? - Tizennégy évesen faluról kerültem ide, de akkor még a XI. kerület is egy nagy falu volt, rengeteg grunddal. A Gellérthegy egy dzsumbuj volt, csak egy-két villa állt rajta, egyáltalán nem volt ilyen városias, mint ma. Hogy az indiánság a természet szeretete vagy minden más szabadságvágy, azt nem tudom, de már majdnem 50 éve ebben élek. Ez olyan különös játék, de még inkább elfoglaltság, hogy nagyon sok olyan pillanatban jelentett számomra támaszt, amikor már minden más csődöt mondott. Béke, tiszta törvények, férfidöntések, egyértelmű szabályok, olyasmik, amik hiányoznak a civil életből - ezt jelenti az indiánlét. Az ember elmegy oda, ahol rendben vannak a dolgok. Rózsa Melinda (megjelent: Újbuda, 2007. 01. 31.)
|
|
|
|
|
|
|
